Keresik az év legszebb balatoni házát

Több kategóriában várják a pályázatokat.

Újra lehet pályázni az Év Balatoni Háza címre! A 2024-es építészeti pályázat célja – mint minden évben – a Balaton-parton található példaértékű épületek bemutatása, írta a Sonline.

A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) és a Balatoni Szövetség (BSZ) – az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával hetedik alkalommal tesz közzé felhívást az „Év Balatoni Háza 2024” díj elnyerésére. A kezdeményezés célja, hogy a figyelmet a Balaton környezetében épített új, illetve felújított épületekre irányítsa, valamint népszerűsítse a minőségi építészetet.

Az Év Balatoni Háza 2024 díjra lakóházzal, középülettel, gazdasági, ipari, vagy üdülő épülettel lehet pályázni.

A pályázaton olyan építészek indulhatnak, akik 2014. december 1. után használatba vett épület terveit saját nevükön jegyzik, és érvényes tervezői jogosultsággal rendelkeznek. További kitétel, hogy az épületek a Balaton kiemelt üdülőkörzetén belül helyezkedjenek el, és nem lehetett velük szemben építésfelügyeleti eljárás.

A pályázati anyagokat 2025. február 15-ig lehet elektronikus úton benyújtani az azevbalatonihaza.hu weboldalon. A nevezés során az épület terveit, fényképeit és a szükséges nyilatkozatokat tartalmazó dokumentációt kell feltölteni.

A beérkezett pályázatot héttagú zsűri bírálja el, melyben helyi építészek, szakmai szervezetek képviselői és a Balatoni Szövetség tagjai is helyet kapnak. A pályázat összdíjazása bruttó 2 millió forint, amelyet a szakmai zsűri ítél oda a legjobb alkotásoknak. Lehetőség van különdíjak odaítélésére is.

Az előző pályázaton a lakóépület kategóriában egy Balatonarácson található felújított, korszerűsített családi ház nyert, a 2022-es győztes egy balatonhenyei családi ház lett. Érdekesség, hogy 2023-ban a kötcsei nyaraló falu két különdíjat is kiérdemelt.

Kapcsolódó
Beleálmodták a borházba a csopaki szőlőhegy levét
Ez az épület itt és így helyén való, mintha már száz éve itt állna.