Virágzó vidékünk

Kétezer órányi társadalmi munkával épült fel Sopron jégpályája

Facebook/SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Facebook/SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Négy év után nyílt ismét jégpálya a hűség városában.

A SMAFC 1860 Soproni Egyetem Jégtörő Szakosztályának kemény, áldozatos munkájának köszönhető, hogy ismét működik jégpálya a városban a Flandorffer utcában felépített sátorban.

Ahogy arról a Kisalföld is beszámolt, több, mint húszmillió forint ráfordításával – amit a SMAFC és a szponzorok finanszíroztak – és a sportolók, szülők, hozzátartozók kétezer órányi társadalmi munkájával készülhetett el a létesítmény.

A jégpályát az egyetem sportolói mellett a soproniak is használhatják, előttük február 19-én nyílik meg a létesítmény.

Március végéig minden szerdán és pénteken 17 és 20 óra között a soproniaké a pálya. Szombaton és vasárnap délelőtt a gyerekeknek tartanak korcsolyaoktatást. A hétvégi napokon három turnus is várja a csúszni vágyókat: 10-13, 13-16, 16-19 óra között. A meleg hónapokban is üzemelni fog a pálya, igaz jég nélkül. A jéghoki nyári változatával, az úgynevezett inline, azaz görhoki szabályaival lehet majd megismerkedni. Ebben az időszakban toborzásokat is tartanak majd a Jégtörők, 14 éves korig várják a csatlakozókat.

A Balatonon 10 jégpálya is üzemel, ha nem túl meleg az idő, a Fortepan gyűjteményében pedig időutazásban lehet részünk régi téli játékok nyomában és arról is írtunk egy cikket, hogy siralmas állapotban van az ország egykor leghóbiztosabb sípályája.

Kapcsolódó
Egymilliárd forintból készül el Pécs fedett jégpályája
A munkálatok jövő tavasszal kezdődnek.
Olvasói sztorik