Virágzó vidékünk

Akár teljesen kipusztulhat Szombathely védett fasora

nyugat.hu/Mészáros D. Zsolt
nyugat.hu/Mészáros D. Zsolt
Több mint száz éve ültették azt a feketefenyő-fasort, amelynek a 163 még élő példánya egyre rosszabb állapotban van.

A szombathelyi Paragvári utca feketefenyő-fasora a város egyik fontos természeti és kultúrtörténeti emléke. A fenyők még 1920-ban kerültek a korábbi vadgesztenyefasor helyére, eredetileg 219 darabot ültetett a Szombathelyi Szépítő Egyesület. Ezekből mára 163 maradt. A nagy múltú fenyők nem természetvédelmi területen állnak, de önkormányzati rendelet határozza meg, hogy helyi jelentőségű védett fasornak minősülnek.

A Nyugat.hu egy olvasói kérésre járt utána, hogy mi van a fák egészségi állapotával, mert igen rosszul néznek ki. A lap szerint a probléma nemcsak a Paragvári utcában jelentkezik, hanem általános jelenség, hogy egyre nagyobb bajban vannak az örökzöldek.

A fák megbetegedését elsősorban azok kondíciójának legyengülése okozza, mely a megváltozott környezeti tényezőknek köszönhető

– írta a Nyugat.hu megkeresésére az önkormányzat. Tehát a klíma felmelegedésével a növények is egyre rosszabb állapotba kerülnek. A legyengült fákon pedig könnyebben telepednek meg különböző rovarok, gombák.

Azt is írták a válaszban, hogy a faállomány zöme sajnos legyengült állapotban van.

A klímaváltozás mellett a belváros nagy széndioxid-kibocsátása sem tesz jót a fáknak, ahogy az sem, hogy lényegében körbe lettek építve. Arra a kérdésre, hogy hosszú távon mi az önkormányzat terve a fasorral, konkrét válasz nem érkezett, de azt kiemelték, tisztában vannak azzal, hogy a klímaváltozás folyamatai erősen jelentkeznek helyi szinten, ezért az utóbbi években ezeknek a hatásoknak az enyhítésére több programot is hirdetett a város, és a jövőben is nagy hangsúlyt fektetnek a zöldinfrastruktúra fejlesztésére.

Ugyanakkor az eddig leírtak alapján arra kell következtetni, hogy a Paragvári utcai beteg, pusztuló fáktól idővel el kell majd búcsúzni, helyükre pedig olyan fajok kerülhetnek, amelyek a melegebb klímát kedvelik.

Arról is írtunk, hogy a soproniak is aggódnak, mert tizenegy fa kivágásával indult „tórekonstrukció” a városban. Egy kegyetlen rongálásról is beszámoltunk: lyukakat fúrtak egy babérmeggy gyökerébe Győrben. És így mentették meg a pusztulástól a 200 éves faóriást.

Kapcsolódó
Perpatvar kerekedett egy öreg fa kivágásából Kaposváron
Attól, hogy egy fa egészségesnek tűnik, nem feltétlenül az. Egy szétrepedt fa akkor is tragédiát tud okozni, ha a törzse, az ágai külön-külön is egészségesnek tűnnek.
Olvasói sztorik