Virágzó vidékünk

Beindultak a vidéki kocsmák: 3 millió forint pályázati forrás a tét

pixabay
pixabay
Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására.

Az ország számos különböző pontjáról már az első napon, március 3-án több tucat falusi kiskocsma üzemeltetője adta be igénylését – közölte a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel.

A tájékoztató szerint a kormány elkötelezett a turisztikai kkv-k erősítése mellett, hiszen a szektor kiemelt szerepet játszik a gazdasági növekedésben és a munkahelyteremtésben. Ezt a célt szolgálja az ezer fősnél kisebb lélekszámú települések italüzleteinek fejlesztésére igénybe vehető új konstrukció – egységenként 3 millió forint – is, amelyre március 3-tól nyújthatják be igényüket a sörözők, borozók és presszók üzemeltetői.

Az új pályázat a tavaly meghirdetett ágazati támogatási program folytatása, amelynek eredményeként eddig több mint 3300 pályázó nyert el támogatást országszerte.

Emlékeztettek: a tavaly májusban indított, vidéki vendéglátó üzletek versenyképességének erősítését szolgáló támogatási programban hat üzlettípusban üzletenként egymillió forintos forrást igényelhettek. A kiírási kritériumok értelmében bármely, egész éves nyitva tartású vidéki vendéglátóhely üzemeltetője kaphatott fejlesztési forrást működési stabilitását célzó vagy energiamegtakarítást eredményező fejlesztéshez, eszközbeszerzéshez.

A beérkezett igénylések döntő többségét, több mint 2200-at eszközbeszerzésre nyújtották be.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerén keresztül Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyék szolgáltatói adták be a legtöbb pályázatot

– közölték.

A kistelepülések italüzleteinek támogatására megjelentetett új konstrukciót is máris jelentős érdeklődés övezi.

Az április 3-ig nyitva álló felhívás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el.

A hazai vendéglátó üzletek jelentős hányadát adják Magyarország turisztikai bevételeinek, így versenyképességük javítása alapvető jelentőségű az ágazat teljesítményének fokozása érdekében

– hangsúlyozta Suhajda-Molnár Anikó, a támogatáskezelő Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Magyarországon egy templomépületben is működik italbolt, de van, ahol kápolnát alakítottak ki az egykori kocsma helyén. Nemrégiben arról írtunk, hogy egy magyar kocsmaturista 27 ország közel 4000 italozóját látogatta meg.

Kapcsolódó
Kocsma, vendéglő, presszó: így ittak a régi időkben
A legkorábbi fotó majdnem 150 évvel ezelőtt készült a Disznófő vendéglőről, ahol egy 10 tagú cigányzenekar muzsikált.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik