Tavaly hetedik alkalommal hirdették meg az Év Balatoni Háza építészeti díjpályázatot, amelynek lebonyolítását az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatta.
Az Év Balatoni Háza 2024 építészeti díjpályázat idei eredményhirdetésén a fődíjas a keszthelyi „Kiskastély” Római Katolikus Óvoda lett. További három pályaművet is díjazott a zsűri, négy pályázónak pedig különdíjat osztottak ki 2025. április 30-án Keszthelyen. Az ünnepélyes eredményhirdetést a fődíjas épületben tartották a megmérettetés szervezői; a Balatoni Szövetség a Nők a Balatonért Egyesülettel (NABE) együttműködve, írta a HírBalaton.
Pályázni a kiemelt üdülőrégió területén épült, 2014. december 1-je után használatba vett épületekkel lehetett 2024. december 31-ig. Nem hirdettek meg kategóriákat a pályázathoz, a beérkezett pályaművek alapján döntött a bírálóbizottság, mely épületeket kívánja díjazni.
A felhívás célja a minőségi építészet népszerűsítése, megismertetése a tágabb közönséggel, valamint figyelemfelhívás a Balaton környezetében épített példaértékű épületekre.
A bírálóbizottságban a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a három érintett vármegye építész kamarája, a NABE és a Balatoni Szövetség képviselője kapott helyet. A bizottság elnöke Lánszki Regő az Építési és Közlekedési Minisztérium Építészeti államtitkára volt.
A pályázatra elektronikusan lehetett nevezni a megvalósult épületek terveivel, illetve a házról és környezetéről készült fotókkal. A 17 beérkezett pályaműből elő-bírálat után a zsűri kiválasztott tizenegyet, melyeket helyszínen is megtekintett. A helyszíni szemle után hozták meg a végső döntést, ami alapján négy díjat és négy különdíjat osztottak ki.
Az Év Balatoni Háza 2024. építészeti pályázat díjazottjai
Az Év Balatoni Háza 2024. pályázat fődíjasa, a Magyar Építész Kamara különdíjasa, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége különdíjasa: Keszthely, „Kiskastély” Római Katolikus Óvoda (Építész: Kisberzsenyi-Nagy György)
Az Év Balatoni Háza 2024. pályázat díjazottja, a Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarájának különdíjasa: Balatonfüred, Esterházy-kastély nyaralástörténeti Látogatóközpont (Építész: Vörös Tamás DLA és Herczeg László)
Az Év Balatoni Háza 2024. pályázat díjazottja: Zánkai lakóház (Építész: Fortvingler Éva DLA és Bulcsu Tamás)
Az Év Balatoni Háza 2024. pályázat díjazottja: Révfülöpi családi ház (Építész: Soltész Noémi és Pajer Nóra)
Különdíjasok
A Bírálóbizottság elnökének különdíjasa: Hotel Petit Bois Balatonfüred (építész: Gyöngyössy György, Csere Bernadett, Horvát István DLA, Radnóczy Eszter)
A Balatoni Szövetség különdíjasa: Hatablak Köveskál (Építész: Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Sónicz Péter, Sirokai Levente, Vértesy Ági)
A Somogyi Építészek Kamarájának különdíjasa: Somogytúri major (Építész: V. Marton Rozália, Villányi Norbert)
A Zala Vármegyei Építészek Kamarájának különdíjasa: Vonyarcvashegy, Szűcs ház (Építész: Zsuppányi Gyula)
Az előző pályázaton a lakóépület kategóriában egy Balatonarácson található felújított, korszerűsített családi ház nyert, a 2022-es győztes egy balatonhenyei családi ház lett. Érdekesség, hogy 2023-ban a kötcsei nyaraló két különdíjat is kiérdemelt.