Virágzó vidékünk

Különleges munkatárssal bővült a nyíradonyi tűzoltóság állománya

A kiírt pályázatra egy fő jelentkezett, aki meg is kezdte próbaidejét.

A nyíradonyi tűzoltósági telephely őrzésére minap kiírt pályázatra a mai napon egy fő jelentkezett, írta közösségi oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A reggeli elbeszélgetés közben fél liter víz és gramm tavaszi felvágott fogyott el, ezt követően a kollégák bemutatták a jelöltnek a védendő objektum udvarát

– számoltak be a humoros Facebook-posztban az örömhírről, és hozzáfűzték, hogy a bejárás gyorsan és zökkenőmentesen ment, majd az állásra jelentkező határozottan kinyilvánította – lefeküdt a kinti kanapéra – abbéli döntését, hogy az állást napi kvártély és koszt ellenében vállalja

Az új munkatársat orvosi vizsgálatnak vetették alá, amelynek során kiderült, hogy nem egyedül érkezett, ezért a potyautasokat egy kiadós alkoholos, szappanos fürdetéssel eltávolították belőle.

A szolgálati hívóneve még megbeszélés tárgyát képezi az állomány körében.

A tűzoltók mindig a segítségüket adják, ha baj van. Mint arról beszámoltunk a tűz martalékából mentettek sünit tűzoltóság munkatársai. Valamint arról is hírt adtunk, hogy egy hódnak speciális mentésre volt szüksége, aki csatornába szorult Érden. A mentésről még egy verset is írtak a tűzoltók.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik