Természetvédelmi okokból módosították a turistaút-hálózat magterület belsejére eső részét a Csörgő-völgy Erdőrezervátumban – írta a Magyar Természetjáró Szövetség.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tapasztalatai szerint a Csörgő-völgy Erdőrezervátum területén az utóbbi évtizedben egyre többen térnek le a jelzett turistautakról. Márpedig az erdőrezervátumok elsődleges rendeltetése, hogy emberi hatások nélkül váljon vizsgálhatóvá bennük a természetes erdei életközösség viselkedése.
A háborítatlan természeti és az erdődinamikai kutatások érdekében, valamint a jogszabályi kötelezettségek alapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kezdeményezte a Magyar Természetjáró Szövetségnél (MTSZ) az erdőrezervátumon átvezető, jelzett turistautak egyes szakaszainak módosítását, illetve megszüntetését.
Az évek óta tartó egyeztetések fő célja emiatt az volt, hogy a turistautakat elterelje a Csörgő-völgy Erdőrezervátum magterületének belsejéből, de olyan módon, hogy a túrázók továbbra is bepillantást kaphassanak a természeti környezet különleges hangulatába.
Több turistaút megszűnik
Ágasvár felől Mátraszentimrén át Lajosházáig vezető zöld négyzet jelzésű turistaút változatlan marad, és továbbra is lehetőséget biztosít a Csörgő-völgy Erdőrezervátum magterületének látogatására. A Mátrakeresztes felől érkező piros sáv jelzésű turistaút viszont ezentúl nem érinti azt, hanem a nyugati határán, a korábbi piros kereszt jelzésű turistaút nyomvonalán fordul északnak Ágasvár felé.
Változik a Fallóskúttól erre vezető zöld sáv, valamint a (nem az MTSZ kezelésében lévő) Mária út nyomvonala is: ezek a Csörgő-patakot átszelve ezentúl szintén az eddigi piros kereszt jelzés nyomvonalán kalauzolják a gyaloglókat Ágasvár felé.
A piros kereszt jelzés indokolatlanná vált, helyét a fentiek szerint a piros és zöld sáv veszi át.

A módosítással összehangolva ezen, az Ágasvári turistaházhoz vezető turistaúton a biztonságosabb bejárhatóságot biztosítandó egy meredek, nagyjából 180 méter hosszú szakaszon az MTSZ turistaút területi felelősei idén tavasszal farönkökkel megtámasztott lépcsőt is kialakítottak.
Az erdőrezervátum magterületének belsejében a természeti környezet háborítatlanságának megteremtése érdekében két rövidebb turistaút szűnik meg. Az egyik a látogatók elől rácsokkal eddig is elzárt Csörgő-lyuk barlanghoz vezető piros barlang jelzésű, a másik a piros kör jelzésű turistaút, amelyet valójában már évekkel ezelőtt felszámoltak.
Az erdőrezervátumok
Az erdőrezervátumok alapvető és elsődleges célja a természetes vagy természetközeli állapotú erdei életközösség, az erdei ökológiai rendszer természetes folyamatainak megóvása. Ezért a területre belépni – a kijelölt turistautak kivételével – csak természetvédelmi hatóság engedélyével, kutatási céllal lehetséges.
Az erdőrezervátumok alapfelmérése és egységes monitorozása közcélú feladat, amelyet a nemzetipark-igazgatóságok és az Agrárminisztérium támogat. A programot 1997 óta az Ökológiai és Botanikai Intézet koordinálja. A programban országosan 63 erdőterületet jelöltek ki, ahol a kiválasztott erdőtípusra jellemző, a természeteshez közeli állapotú erdei életközösségek megtalálhatók, és ahol a kiemelkedő biológiai értékű, különleges életközösség megóvása és az erdődinamikai kutatások megvalósíthatók.
Ahogy korábban írtuk, három középkori kolostorromot kötöttek össze egy turistaúttal a Bakonyban. 2024 januárjában ismeretlenek megrongálták egy turistaút jelzéseit a Kiskunságban. Szívet formázó turistaút csábítja a Zselicbe a természetbarátokat.

