Virágzó vidékünk

Bakonyi kolostorromokat kötnek össze új turistaútvonalakkal

wikimedia commons
wikimedia commons
A fejlesztés célja, hogy növeljék a településeken található építettörökség-kincsek népszerűségét és látogatottságát a turistafogadás számára alkalmas háttér-infrastruktúra kialakításával.

Jönnek az új magyar turistaútvonalak – írta a Veszprém Vármegyei Hírportál.

Nagyvázsony 231 millió forintos támogatást nyert turisztikai fejlesztésekre. A Kolostorromokkal a turizmusért elnevezésű projekt keretében három középkori romot kötnek össze turistaútvonalakkal és fejlesztik a turisztikai infrastruktúrát.

Nagyvázsony Község Önkormányzata 231 869 000 forint összegű támogatást nyert a Helyi és térségi turizmusfejlesztés című felhívásra benyújtott pályázatával. A Kolostorromokkal a turizmusért projekt keretében a nagyvázsonyi Pálos kolostorrom, a taliándörögdi Szent András-templomrom és a monostorapáti Almádi-monostorrom épületromjait kötik össze három új útvonallal.

A látogatók igényes környezetben kapcsolódhatnak ki és vehetnek részt a szabadtéri programokon, amelyek hozzájárulnak az érintett települések turisztikai frekventáltságának növekedéséhez.

Nagyvázsonyban a Pálos kolostorromnál akadálymentes pihenő, vizesblokk pelenkázóval, pavilon étel-ital automatával, biciklitároló elektromos töltővel, okospad, lópihenő hely kerül kialakításra, és mobilszínpadot is beszereznek.

Turisztikai szakértő foglalkoztatására is nyílik lehetőség, valamint népszerűsítő kiadványok is készülnek.

A projekt hozzájárulhat a térség turisztikai kínálatának bővítéséhez, a látogatók számának növeléséhez és a turisztikai szezon meghosszabbításához. Azt remélik, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a helyi gazdaság is élénkülhet.

A Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat égisze alatt, a hozzá köthető Eger-víz patak művészeti őrség program részeként tájművészeti kiállítás valósult meg a patakmeder összekötő túraútvonala mentén, Nagyvázsonytól Monostorapátiig. A nagyvázsonyi Kinizsi várat Hunyadi Mátyás 1472-ben adományozta Kinizsi Pálnak a hadjárataiban tanúsított vitézségéért. Taliándörögd határában 2023 októberében meghatározták a legelső pálos kolostorok egyikét a Nemzeti Múzeum régészei.

Kapcsolódó
Kincses sziget a Bakony szívében, ahol lecsendesedhet a lélek
Egy tüneményes falu, ahol a bencések mellett az indiánok és a bakancsos turisták is otthon érzik magukat.
Olvasói sztorik