Egy tatai madarász kocsiból vette észre a villanyoszlopon üldögélő színpompás madarat. A szalakóta felfedezése lett az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb természetvédelmi szenzációja a megyében, írta a Komárom-Esztergom vármegyei hírportál.
Egy lelkes madarász autózás közben vette észre a villanyoszlopon üldögélő, égszínben pompázó madarat. Azonnal távcsövet ragadott – így derült ki, hogy nem egy egyszerű átrepülő vendéggel van dolguk, hanem egy szalakóta repült elé.
Még nagyobb volt a meglepetés, mikor a távcsőben észrevette, hogy a madárnak táplálék van a csőrében, majd nem sokkal később berepült egy mesterséges odúba. Ez pedig csak egyet jelenthetett: újra költ a szalakóta a megyében.
Igazi szenzáció a szalakóta megjelenése, amire negyven éve nem volt példa
A faj utolsó fészkelését 1984-ben rögzítették Bakonybánk határában, azóta csupán vonuló példányokat láttak errefelé.
A Tata–Komárom úton Szecsődi György és fia, Máté voltak azok, akik először kiszúrták a madarat. Az esetet azonnal jelezték Szabó Máténak, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrének, aki nem sokkal később kollégáival a helyszínre sietett.

A gyanú beigazolódott, három fiókát nevelt a költőpár az odúban
A térségben több helyre is kihelyeztek mesterséges odúkat abban bízva, hogy egyszer egy szalakóta pár majd kinézi magának. Azonban eddig hiába ellenőrizték rendszeresen a fészkeket szalakóta egyikbe sem költözött. Egészen eddig
– számolt be a madártani szenzációról Szabó Máté a portál megkeresésére, aki kiemelte, hogy az elmúlt években több szalakótát is megfigyeltünk a térségben a vonulási időszakban vagyis április-május környékén. Azonban nem találtuk nyomát, hogy a költésre is itt maradtak volna.
Amikor a természetvédelmi őrök először ellenőrizték az odút akkor még nagyon aprók voltak a fiókák, így 10 nap múlva tértek vissza, hogy meggyűrűzzék azokat.
Mint arról beszámoltunk riasztották a rendőrséget, majd jött a nem várt meglepetés, valamint arról is hírt adtunk, hogy gyorshajtó vadkacsát mért be egy traffipax Svájcban.

