A püspökszentlászlói kastély és arborétum – mely a Duna–Dráva Nemzeti Park, ezen belül a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet része – a kicsinyke Baranya vármegyei falu legismertebb látnivalója, turisztikai ékszerdoboza, s ahogyan sokan mondják: édenkertje. Fenntartója a Pécsi Egyházmegye.
A területen álló klasszicizáló stílusú késő barokk templomot és mellette álló püspöki nyaralót 1797-ben gróf Eszterházy Pál pécsi püspök építtette. Eredetileg a helyi püspöki nyaraló parkja volt, majd a 19. század végétől fokozatosan kezdték arborétummá alakítani.
Kialakítását Hettey Sámuel püspök kezdte el a 19. század végén. Különleges növények és fák telepítésével arborétumot alakíttatott ki az akkori püspöki főkertész, Hrban Ferenc vezetésével. A már meglévő parkot további földek megvásárlásával bővítette, öntözőrendszert és ciszternát építtetett.
A kastély elé egy Zsolnay-szökőkutat állított, és ő telepítette a számos fenyőfajtát is a kertbe. Később Zichy Gyula püspök hozta létre a vadasparkot, ahol őzeket, majd 1913-tól dámvadakat tartott.
A kastély az ötvenes évektől egyházi szeretetotthonként működött, 1955 nyarán pedig néhány hónapig itt tartották házi őrizetben Mindszenty József bíborost. 2012-től az épület jelentős felújításon esett át, a főépület mellett zarándokszállást is kialakítottak. A történelmi épület falai között kastélytörténeti kiállítást és egy Mindszenty-emlékszobát rendeztek be.
Az arborétum és a kastély március 15-től október 31-ig látogatható, az épületbe csak előzetes bejelentkezés után lehet belépni.
Györkő Zsombor túravezető, pécsi fotós a napokban látogatott el a püspökszentlászlói arborétumba, ahol a képgalériánkban látható gyönyörű fotókon adta vissza a nyári pompájában tündöklő édenkertet.




Püspökszentlászlót egy korábbi cikkünkben részletesen is bemutattuk, miként az őszi szépségében látható arborétumot is.

