Ha a legnagyobb magyar városokról beszélünk, akkor Budapest után legtöbben Debrecenre vagy Szegedre gondolunk. Van azonban egy település az Alföldön, amely sokak számára meglepetés lehet: terület alapján Hódmezővásárhely az ország második legnagyobb városa – írta meg a Dívány.
Majdnem akkora, mint a Balaton
A dél-alföldi település közigazgatási területe meghaladja a 487 négyzetkilométert. Ez megközelíti a Balaton vízfelületét (600 négyzetkilométer). A különleges méret annak köszönhető, hogy a 19–20. század fordulóján a környező tanyák és külterületek is a városhoz kerültek, így területe messze kiemelkedik az országos átlagból.
Nagy terület, de alacsony népsűrűség
Bár a város hatalmas kiterjedésű, lakossága ma mindössze körülbelül 43 ezer fő. Ez jóval kevesebb, mint amit ekkora terület sejtetne – a népsűrűség így meglehetősen alacsony. A múlt század közepén még több mint 54 ezren éltek itt, tehát a népesség azóta folyamatosan csökken.
Hódmezővásárhely már a középkorban is jelentős település volt, de a török hódoltság idején teljesen elnéptelenedett. A 18. században újranépesült, majd rohamos fejlődésnek indult. A 19. század végére Szeged után az ország egyik legfontosabb városává nőtte ki magát.
A vásárok, a mezőgazdaság és a kézművesség mind hozzájárultak ahhoz, hogy a település az Alföld meghatározó gazdasági és kulturális központjává váljon.
Egykor a legnépesebbek között volt
Hódmezővásárhely a 20. század első felében Magyarország egyik legnépesebb városai közé tartozott. 1920-ban az ötödik, 1930-ban a tizedik helyen állt a népességi rangsorban, és csak az utóbbi évtizedekben szorult hátrébb a listán. 1950 és 1961 között még megyei székhely is volt.
Mit nézzünk meg Hódmezővásárhelyen?




Korábban megírtuk, hogy mélyen a zsebébe kell nyúlni a hódmezővásárhelyi művészlakások bérlőinek.
Huszárképzés indult a városban és monumentális trollszobrot építettek újrahasznosított anyagokból.

