Augusztus végén ismét felbukkantak havasi lilék a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén. A vendégek egyelőre csak rövid ideig tartózkodtak itt, de hamarosan újabb vonuló példányok is megállnak majd nálunk – írta meg a Körös-Maros Nemezti Park.
A havasi lilék elsősorban az orosz tundrákon költenek, de Mongólia tájain is jelentős az állományuk. Európán belül Skandináviában található a legnépesebb populációjuk.
Magyarországon rendszerint augusztus második felében jelennek meg, s akár még novemberben is találkozhatunk velük.
A kardoskúti Fehér-tó térségében idén augusztus 27-én, szerdán láttuk az első példányokat, négy öreg és két fiatal madarat. Két nappal később, pénteken már húsz havasi lile volt a tó közelében, a juhokkal legeltetett területen. Szombatra azonban eltűntek, ekkor csupán egyetlen átrepülő példányt figyeltek meg.
A havasi lilék a birkával legeltetett, rövidfüvű legelőket kedvelik, ahol könnyen felfedezik és elkapják a táplálékul szolgáló rovarokat, pókokat, férgeket. Néha puhatestűeket és növényi magvakat is fogyasztanak.
Volt olyan esztendő, amikor a Kígyósi-pusztán is jelentős számban (41 példány) állomásoztak havasi lilék, idén azonban egyelőre még egyetlen példányt sem láttak itt.
A havasi lilék a telet a Szaharától északra, és a Közel-Keleten, az Egyesült Arab Emírségekben, valamint Szaúd-Arábia északi részén töltik.
Nemrég írtunk arról, hogy a seregélyek miatti hangrobbanások szítják az indulatokat egy Balaton-parti városban és vízimadarak is írtják a pockokat a pusztákon. Írtunk arról is, hogy gazdálkodókkal együttműködve mentik meg a nagyon ritka madarat.

