Virágzó vidékünk

Veszett rókát lőttek ki egy szamosközi falu határában

getty images
getty images
A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, amely állatról emberre terjedhet, leggyakrabban harapás útján.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a szamosközi Uszka község közelében egy diagnosztikai célból kilőtt rókánál igazolt veszettséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna és Románia felőli mozgása révén történhetett, írta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A rókát 2025. október elején lőtték ki a helyi vadásztársaság szakemberei, a Nébih debreceni laboratóriuma pedig október 8-án megerősítette a veszettség jelenlétét

– írták a közleményükben, és kiemelték, hogy az idei első esettel összefüggően számos járványügyi intézkedés – többek között fokozott felügyelet és ebzárlat – elrendelését kezdeményezte az állategészségügyi hatóság. A Nébih az esetről és annak részleteiről a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) illetékes szervét, továbbá az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet (WOAH) egyaránt tájékoztatta.

A veszettség 2022. szeptemberében jelent meg ismét hazánkban

Azóta valamennyi hazai eset Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében fordult elő, ennek okán elveszítette veszettségtől mentes státuszát. Az ország többi területe továbbra is mentes a betegségtől. A járványügyi intézkedések eredményeként ez az első igazolt eset 2024. novembere óta. A betegség jelenlegi behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány szomszédos országok felőli mozgása révén következett be. Emellett a térségben továbbra is magas a járványügyi kockázat, mivel Ukrajnában és Romániában a betegség napjainkban rendszeresen előfordul.

Magyarországon a rókák veszettség elleni vakcinázása évente két alkalommal – tavasszal és ősszel – zajlik a déli és keleti vármegyékben. Az előző évek megemelkedett esetszámai miatt 2024-től Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a rókák vakcinázása dupla csaléteksűrűséggel történik mindaddig, amíg a járványügyi helyzet indokolja

– részletezték.

A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, amely állatról emberre terjedhet, leggyakrabban harapás útján.

A védekezés így nem csak állategészségügyi fontossággal bír, hanem a humán megbetegedések megelőzését is szolgálja. Fontos kiemelni, hogy Magyarországon a háziállatok esetében a kutyák veszettség elleni oltása évente kötelező, a macskáké pedig ajánlott.

Ha rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató állatot lát, azt haladéktalanul jelentse az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih Zöld Számán (06/80/263-244).

Mint arról beszámoltunk, farkaskölyköktől féltek Gyulafirátóton, aztán kiderült, hogy nem is farkaskölykök, valamint arról is hírt adtunk, hogy veszett volt a kutyával verekedő róka Magosligetnél.

Kapcsolódó
Így védekezhetünk az állatról emberre terjedő betegségek ellen
A zoonózisok olyan fertőző betegségek, amelyek állatokról terjednek emberre.
Olvasói sztorik