Semmivel ne etessük a vízimadarakat – kéri a lakosságot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.
A vízimadarak életmódja – különösen a hideg évszakra vonatkozó túlélési szabályai – alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól.
Etetésük egyaránt rossz a madaraknak, a környezetnek és az embereknek, mivel kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést; növeli a zsúfoltságot és a madarak közötti agressziót, fokozza a sérülésveszélyt és a fertőző betegségek – mindenekelőtt az emberre is veszélyes madárinfluenza – terjedését, a feleslegesen kiszórt rengeteg táplálék vonzza a patkányokat, szennyezi a környezetet és rontja a víz minőségét.
Felhívták a figyelmet, gyakorlati megvalósulását és hatását tekintve a vízimadarak etetése öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik. Az etetett madarak ősszel ugyanis nem vonulnak el, így az emberek, látva a sok éhes, valójában elkényelmesedett madarat, tovább etetik őket.
A fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő, ami tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását. Az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet, így nő a nyári kéregetők száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat.
Mi az angyalszárny-betegség és hogyan előzhető meg?
Az angyalszárny-betegség (vagy „csapott szárny”) főként a kenyérrel, keksszel és más feldolgozott ételekkel etetett vízimadaraknál jelentkezik – írja az XForest. A szénhidrátban gazdag, de tápanyagban szegény étrend a fiatal madaraknál csontfejlődési zavarokat okoz: a szárnytollak túlságosan gyorsan nőnek, a szárny izmai viszont nem tudják tartani őket. A végeredmény: a szárny természetellenesen kifordul, a madár elveszíti repülőképességét, így könnyen áldozattá válik.
A betegség korai szakaszban még részben visszafordítható étrendi korrekcióval és rögzítéssel, de megelőzni sokkal egyszerűbb. Ennek legjobb módja, ha nem etetjük a vízimadarakat, vagy ha mégis, akkor kizárólag madaraknak való tápot, zöld leveleket vagy zabot adunk nekik. A természetes étrend biztosítja, hogy szárnyaik egészségesen fejlődjenek, és a madarak maguktól is boldoguljanak.

Korábbi cikkeinkben beszámoltunk arról, hogy egy nyíllal átlőtt fejű kacsa úszkált a Balatonban, kiskacsa kelt ki egy bagolyfészekben és bemutattuk a világ legbátrabb kiskacsáját, aki 60 méteres víznyelőbe úszott.

