Szupercellás viharok szelték az eget nyugat-északnyugat felől keleti-délkeleti irányba a déli, délnyugati országrészben egy térségünk fölött hullámot vető hidegfrontnak köszönhetően. A forgó zivatarfelhők kialakulásában komoly szerepet játszott a jelentős szélnyírás és az erős magassági futóáramlás (jetstream), írta az Időkép.
A helyzetre való tekintettel a HungaroMet a legtöbb déli, délnyugati járásra narancs színű riasztást adott ki: nagyobb méretű jég, rövid idő alatt 20–30 mm csapadék, illetve 80–90 km/órás kifutószél kísérheti a hevesebb cellákat.
A leghevesebb zivatarok Szekszárd és Baja környékét tarolták le, a szekszárdi járásban található Pörbölyön jégzuhataggal csapott le az érkező szupercella, amelynek sajnos meg is lett az eredménye. De nem kímélte az időjárás a Baranya vármegyében található Baksa községet sem, ahol jó diónyi jégdarabok hullottak az égből.




A vasárnapi viharok által legsúlyosabban érintett településeken a kiskertekből nem sok minden maradt. Az udvarok, a veteményeskertek úgy néztek ki, mintha hó esett volna, pedig „csak” a jég gyűlt össze ilyen irdatlan mennyiségben. A zivatarcella elvonulását követően lapátolni lehetett a jeget.
Mint arról beszámoltunk, gigantikus jégdarab hullott az égből Olaszországban, valamint arról is hírt adtunk, hogy Becsehelynél a pusztító vihar 5 centiméteres jégdarabokat hozott magával.

