Kertünk-Portánk

Van valami egészen csábító a hobbitház levegőjében

A természet mellett tette le voksát a fiatal pár. Olyan életre vágytak, melynek saját maguk a rendezői.

Charlie, a férj és Meg, a feleség Nyugat-Walesben nőttek fel. Amikor szerelembe estek és a közös élet mellett döntöttek, elhatározták: Lammas ökofaluban telepednek le, ott építik meg otthonuknak szolgáló hobbitházukat. Charlie-tól a munkafolyamat nem volt idegen, hiszen gyermekként édesapja mellett megismerkedett a faházak és a hobbitházak készítésének alapjaival. 2009-ben vették meg a telket, és nyomban nekiláttak a munkának.

Fotó: Facebook/Charlie and Meg's Roundhouse
Fotó: Facebook/Charlie and Meg’s Roundhouse

Tudtuk, hogy pénztárcánkhoz mérten, viszonylag kevés költséggel és rövid idő alatt elkészül majd a házunk – emlékezett Meg. –  Ebben a hangulatos otthonban ma már öröm élni, valami erőteljesen csábító van a levegőjében. Egyszerűsége, szépsége, természetes anyagai emlékeztetnek bennünket őseink életére, aminek részét képezte a természet tisztelete és szeretete.

A kör alakú hobbitház elkészítése kemény munkát és kitartást kívánt. Charlie nagyon sokat dolgozott rajta, a lammasi ökofalu közössége is segített a tervezésben és a kivitelezésben. A környező erdőkből gyűjtötték be a szükséges fát, de nagyon sok újrahasznosított anyagot és a helyi mesterektől vásárolt kellékeket is használtak az építkezés során.

Fotó: Facebook/Charlie and Meg's Roundhouse
Fotó: Facebook/Charlie and Meg’s Roundhouse

Nagy hangsúlyt fektettünk a ház energiahatékonyságára és stabilitására– mondta Charlie. – Alapvető szempont volt, hogy az egyébként újrahasznosított, dupla üvegezésű ablakok dél felé nézzenek. Az épület kerek favázas szerkezete erősebb, mintha négyzetes fűrészáruból készült volna, de a szalmabálás falak, a fűvel beültetett, jó hőtároló és esztétikus élő-tető is a természet részei és energiatakarékosak. Fatüzelésű kazán szolgáltatja a padlófűtést, mely kiválóan tartja a hőt.

Három generációval ezelőtt emberek sokasága élt vidéken, sokan a természet lágy ölén. Ők jártasak voltak az állattartásban, a kertészkedésben, a kézművességben. Ezermesterként megoldottak minden ház körüli munkát, biztosították megélhetésüket. Az ökofaluban a fiatal pár is ezt az utat választotta.

Házunk két év alatt megépült, hét hektáros birtokunkon áll már egy pajta és egy műhely is – említette a fiatalember. – Ültettünk gyümölcsfákat, kialakítottunk egy tavat, van egy nagy komposztálónk, megtermeljük a szükséges zöldségeket, én fafaragással is foglalkozom. Állataink eleinte szűk helyen éltek, ma már nagy terület van számukra.

Fotó: Facebook/Charlie and Meg's Roundhouse
Fotó: Facebook/Charlie and Meg’s Roundhouse

Charlie és Meg álma megvalósulni látszik. Visszatértek dédapáik életviteléhez, melynek során valóban maguk a saját életük rendezői. Ahogy hitvallásukban fogalmaznak: elkötelezték magukat ezen a Földön, egyszerű életükkel példát mutatva, hogyan kell felelősséget vállalni és hatást gyakorolni a világ dolgaiért. Minden nap egyre többet tudnak meg a helyről, az évszakok adta lehetőségekről, boldogságukat pedig gyermekük, Ely is erősíti.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik