Kertünk-Portánk

Vidéki ház, aminek minden szegletébe beköltözött a harmónia

Fekécs Edit
Fekécs Edit

2017. 04. 28. 07:51

Ha a kreativitás, az alkotókészség és az újrahasznosítás találkozik, ott csodák születhetnek. Pakson szívvel-lélekkel, profi megvalósítással valósult meg egy álom.
Korábban a témában:

Iványi Krisztina egy pici bakonyaljai faluban nőtt fel.  25 évig Budapesten élt, onnan tavaly költöztek Paksra a férjével az óváros egy pici kis házába. A két diplomával rendelkező Krisztina évek óta kommunikációs szakmában dolgozik, 4 és fél éve a Paksi Atomerőműben. Az olvasás, a természetjárás és a kertészkedés mellett másfél éve a bútorfestés, bútoralkotás a hobbija, és a slow design és a Csináld magad! mozgalom elkötelezett híve. Ház És Más című blogja amatőr lakberendezési elképzeléseit, saját munkáit és a Kalapucca hétköznapjait – Happy-vel, a 11 hónapos beagle leányzóval – mutatja meg.

Mit jelent számodra a vidék, a kert? 

Egy pici Komárom-Esztergom megyei faluban, Bakonyszombathelyen születtem és nőttem fel, korán, már hatévesen hozzászoktunk a földdel és az állatokkal való – sokszor nagyon kemény – munkához. A földművelés, a kertészkedés a hétköznapok természetes, szükségszerű része volt, olyannyira, hogy 18 éves koromban megfogadtam, én többé kapát látni sem akarok. A fogadalom talán ha öt évig tartott ki, akkor annyira elkezdett gyötörni a teremtés utáni vágy. Első megtakarításomból vettem egy olcsó hétvégi telket Érden, így újra volt hol ültetni, gereblyézni, füvet nyírni. Bár később ezt a kis földet el kellett adnom, mindig volt legalább egy balkonládám, amiben neveltem valamit. És mindig rengeteg szobanövény volt körülöttem, bárhová is sodort az élet, a virágaim jöttek velem.

A kert nekem a teremtés, az alkotás lehetősége: hogy csodát tehetek a saját két kezemmel.

Mindegy, hogy virágoskert-e, vagy zöldséges, szőlő-e,vagy gyümölcsös: az a lényeg, hogy kert, pontosabban olyan hely legyen, amiben növények vannak. Én afféle kert-gombócartúr vagyok, azt hiszem.

Azt mondod, nem vagy tudományos kertész. Lehet, de ennek a kertnek mégis lelke van. Kedvesen árulkodik, hogy szeretettel gondozzák. Mindig ilyen kertről álmodtál?

Az ideálom az angol kert: imádom a meglepetéseit, imádom a könnyed természetességét, imádom, hogy sok-sok rétege, szintje van, amik apránként tárulnak fel… Ha egyszer nagy leszek, biztosan angol stílusú kertet fogok csinálni: addig pedig igyekszem minél többször eljutni legalább a St James Park-ba és a Kew Gardenbe, hogy legalább néha közel lehessek ehhez a szellemiséghez.

A mostani kertem incuripincuri: épp hogy csak kertnek mondható. Ennek ellenére igyekszem benne azt a lazaságot, azt az intelligens burjánzást megvalósítani, amit az angol kertekben olyan nagyon szeretek.

Nem korlátozom és lehetőség szerint nem is formázom a növényeimet: hagyom, hogy nőjenek, ahogyan akarnak.

Minden egyes növényt imádok külön-külön is, és imádom, ahogyan többen együtt kompozícióvá alakulnak. Különleges igényű növényt nem vásárolok, hiszen kínozni semmit és senkit nem szeretnék: de eléggé ötletszerűek, mondhatni impulzívak a növényválasztásaim.

Virágok. Szinte még kezdetét sem vette a tavasz, máris tele az otthonotok és a kertetek csodás virágokkal. Van kedvenc? Ha igen, miért pont az? Mi alapján választasz egy-egy virágot, virágszigetet otthonod részeként?

Március eleje óta hetente többször is megfordulok az egyik paksi kertészetben: már alig vártam, hogy színek és élet töltse meg az udvart. Rengeteg virágot szeretek, a lágyszárúak például nagyon nagy kedvenceim. Imádom a szerény, szorgalmas kis virágokat, mint a nefelejcs és az árvácska, de nagyon bírom a boglárkák és a jácintok drámaiságát, a muszkárik furcsaságát, az ibolyák eleganciáját. Nem megbántva senkit, de én például nem ültetek muskátlit, gerberát és dáliát, a kukacvirágért és a sarkantyúkáért viszont oda vagyok. Ha egyszer lenne egy elég nagy területem, az angol kertem egy részét vadvirágokkal ültetném be, csinálnék magamnak egy virágos mezőt… Na, majd egyszer.

Annyi szépség vesz körül, hogy az ember azt hihetné, hogy nincs is időd mással foglalkozni. És mégis…, nálad a kerten “túl” is van élet! Nevezzük egy újabb kreatív hobbinak. 

Igen. Amatőr módon lakberendezéssel, enteriőr styling-gal már régebb óta foglalkozom, de mindig csak a saját környezetemben, esetleg barátoknak segítve, vagy moodboard-okat rajzolgatva az interneten. A bútorfestéssel teljesen véletlenül találkoztam: egy kolléganőm felvett egy hobbista FB csoportba, onnan már nyílegyenes volt az út az első, majd a következő workshop-ra. A foglalkozásokon megszerzett elméleti tudást gyorsan elkezdtem gyakorlati aprópénzre váltani, az első tortatál után pedig már nem volt megállás. A sors persze a kezemre is játszott, mert a festéstanulással nagyjából egy időben sodorta elém azt a paksi házat, amiben azóta is kiélhetem a szenvedélyemet.

Azt mondják, hogy szerencsés ember az, akinek a munkája a hobbija, illetve azt csinálhatja, amit szeret. A példád tökéletes megtestesítője ennek, hiszen a munkahelyeden is az alkotásé a főszerep.

Igen, a munkámhoz is szükség van kreativitásra, ugyanis kommunikációval foglalkozom, mégpedig a Paksi Atomerőműben. Elég sok ideig dolgoztam a reklámszakmában, stratégiai tervező, ötletember, szövegíró voltam, és lényegében ma is ezt csinálom. Kitalálok kampányokat, rendezvényötleteket, szlogeneket; szövegeket írok, vizuális ötleteket hozok létre, stratégiát és akciókat tervezek.

Az alkotás szerves, mondhatni természetes része az életemnek.

Tavaly ősz óta van egy közvetlenem kapcsolat is a munkám és a hobbim között: sikerült ugyanis életre hívnunk az Alkotó Energia pályázatot, amellyel szerettük volna felhívni a figyelmet a Csináld magad! mozgalomra és annak előnyeire.  A pályázat kapcsán rengeteg alkotó mutatta meg a saját maga által készített tárgyakat, csupa olyan holmit, ami egyébként a szemétbe vagy a tűzre került volna, azaz szennyezte volna a levegőt. Remélem, hogy az ő példájuk – a mi példánk – ragadós lesz, és egyre többen választják majd az értékőrzést a hulladéktermelés helyett.

Nem túlzás azt mondani, hogy elementáris érzéked van a lakberendezéshez is. Annak ellenére, hogy otthonotokra nem húzható rá egy karakteresen meghatározható  stílus, mégis a dekorációk, az enteriőr egységet, harmóniát sugároz. 

Én nem csak kertben, de stílusban is mindenevő vagyok és hiszek a stílusok elemeinek keverésében, az eklektikában is. Ez persze egy rettentő nehéz és veszélyes dolog, rendkívül jó ízlés és biztos kéz kell ahhoz, hogy valóban eredeti legyen és működjön a dekor, de azért nem lehetetlen.

A stílusmonotóniát nem igazán kedvelem és a mesterkéltséget sem: ezeket a hibákat azonban mindegyik stílussal el lehet követni. A szellemes, könnyed bravúrokat, a pofátlan megoldásokat, az áthallásokat, utalást hordozó dekorációkat és enteriőröket viszont nagyon kedvelem: egy a lényeg, hogy a megoldás eredeti legyen, ne izzadt koppintás vagy agyonhasznált közhely.

Mindenkinek joga van a saját stílusához, a saját ízléséhez – feltéve persze, hogy azzal nem bánt másokat.

A paksi házban elég sok mindent kevertem. Van itt egy pici francia kastélystílus, cseppnyi indusztriállal, egy kevés cottage némi modernséggel, de nem hiányzik a rusztikus és a giccses sem a repertoárból. A stílusirányzatokból mindig azt veszem el, ami szerintem arra az adott helyre kívánkozik: mert hiába kompakt egy lakás vagy egy ház belülről, ha amúgy nincs semmiféle viszonyban a környezetével.

Hol szerzed be az ódon vagy éppen nosztalgikus tárgyakat? Mi alapján döntesz, hogy megveszel-e egy darabot vagy sem?

A tárgyak jelentős részét bolhapiacon és régiségvásárban, meg a lomisoknál szerzem. Előszeretettel bújom az online adok-veszek felületeket, de elmegyek garázsvásárokra, házürítésekre is. És néha hoznak is hozzám tárgyakat a „nemtudokmitkezdeniveledetemajdbiztosancsinálszvelevalamit!” felkiáltással. Persze megfordulok a bútoros és dekoros nagyáruházakban, és használom a Vivre-t is, ami egy elég fontos beszerzési forrás az új tárgyak vonatkozásában. Dönteni abszolút impulzívan döntök: ha  megtetszik valami, akkor ritkán hagyom ott, még akkor is, ha egyébként nincs rá szükség (de szép tárgyakra ugyebár mindig szükség van…). Általában minden utólag találja meg a helyét a már meglévő rendszerben, ritka, amikor konkrét dolgot keresek, és az még ritkább, hogy találok is olyat, amilyet elképzeltem….

Mikor van időd mindezzel foglalkozni, milyen gyakran alkotsz?

Lényegében egész nap kreatívkodom, így egy picit összefolynak a napjaim. Mivel imádom a munkámat, nem kötelességként tekintek rá: az a tevékenység, amiért fizetést kapok, lehetőséget ad arra, hogy megvalósítsak dolgokat, megoldjak feladatokat. És ez folytatódik itthon is, szóval nincs igazán éles határvonal, inkább csak más jellegűek az alkotások, a feladatok.


Az újrahasznosítás legszínvonalasabb megvalósítása az, amit képviselsz. Az élet más területén is ilyen környezettudatos vagy?

A pazarlás elkerülése gyerekkoromtól fogva a véremben van. Meglehetősen szegények voltunk, keményen meg kellet dolgoznunk azért a kevésért is, amink volt: korán megtanultuk a dolgok értékét és az ezekben rejlő saját erőfeszítésünk tiszteletét. Megtanultunk vigyázni a dolgainkra és örököltünk egy csomó olyan apró praktikát, a szegény ember fortélyait, amiket ma ismét divatos lett alkalmazni, még ha más okokból is.

Mi az, amit fontosnak tartasz ezen a területen és mi az, ami beépül a napi rutinodba?

A hétköznapjainknak természetes része a szelektív szemétgyűjtés, a komposztálás, a tudatos áramhasználat, a vízpazarlás elkerülése. Élelmiszerből próbálok mindig annyit vásárolni csak, ami frissen elfogy, és ha esetleg valami kezd kimenni a formájából, olyat főzök, amihez még fel tudom használni. Igyekszem tudatosan vásárolni minden másban is: inkább kevesebb, de jó minőségű dolgot veszek. A piacon és a boltokban előnyben részesítem az őstermelők és a hazai gazdaságok termékeit, lehetőség szerint kerülöm a tartósított élelmiszereket. Rendkívül szerencsések vagyunk abban is, hogy édesanyámék a mai napig tartanak állatot és termelnek egy csomó mindent is a háztáji kertben: tőlük kapjuk a garantáltan házi, garantáltan vegyszermentes, garantáltan szuperbio húsokat, zöldségeket, lekvárokat, tojást.

Igyekszem annyit fogyasztani, annyi energiát és erőforrást felhasználni, amennyire éppen szükség van.

Nem spórolok és nem pazarolok feleslegesen, igyekszem kiegyensúlyozottan és ésszerűen kezelni/használni a dolgokat. Mindenért, amit megveszek, nekem kell megdolgozni, így ha kidobok valamit, a saját munkámat és időmet dobom ki. Ez pedig nem jó érzés, mert a kidobott időben akár pihenhettem is volna… Mindez talán önzőnek tűnik, de számomra ilyen egyszerű ez az egész.

Fotók: Babai István,  Iványi Krisztina

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.