Virágzó vidékünk

Lekörözött mindenkit Nagypáli, a zalai csodafalu

A fenntarthatóságért végzett, valamint a megújuló és különleges teljesítményeket ismerték el a kétévente sorra kerülő versenyen.

Megszületett a 2015. évi Magyarországi Falumegújítási Díj végeredménye. A pályázatot hatodik alkalommal hirdették meg.

A „Nyitottnak lenni” mottójú verseny – a kiírásban megfogalmazottak szerint – ösztönözni kívánta a résztvevőket arra, hogy nyitott lélekkel tekintsenek az újra, az ismeretlenre és a szokatlanra, és abból hasznuk is származzon. A mottó nem utolsósorban azt is üzente a falusi közösségeknek, hogy legyenek nyitottak az együttműködésre, településhatáraikat ne elválasztó vonalként, hanem kapcsolódási pontokként tekintsenek.

Varsány
Varsány

Első ízben pályázott egy – lélekszámát tekintve az erős középmezőnyhöz tartozó – város. A pályázók közt volt agglomerációs és perifériális, csökkenő és növekvő népességű, 470 fős és 5700 lelkes egyaránt. Különböző helyzetből indulva, eltérő módszereket választva váltak mindannyian sikeressé – olvasható a díjakat odaítélő 9 fős bizottság közleményében.

Sosem volt még ilyen magas a beadott pályaművek színvonala, ami jelentősen megnehezítette a döntéshozatalt.

A győztes Nagypáli lett, ahol közel két évtized alatt a 272 lelkes falu lakossága 502 főre emelkedett, az életkori átlagot tekintve pedig megfiatalodott. A települést sokan csodafaluként emlegetik.

Nagypáliban az elmúlt tizennyolc évben szinte mindent másként csináltak, mint a hozzájuk hasonló települések. Nem eladták, hanem bővítették a falu vagyonát, és már akkor a megújuló energiák mellé álltak, amikor azokról még alig hallott valaki – írtuk korábbi cikkünkben.

A döntés megszületett, íme a 2015. évi Magyarországi Falumegújítási Díj végeredménye:

Orfű
Orfű

A Magyarországi Falumegújítási Díj I. helyezése a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért

Nagypáli (Zala)

Magyarországi Falumegújítási Díj a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért

Dunakiliti (Győr-Moson-Sopron)

Ebes (Hajdú-Bihar)

Iszkaszentgyörgy (Fejér)

Kunszállás (Bács-Kiskun)

Orfű (Baranya)

Varsány (Nógrád)

Magyarországi Falumegújítási Díj a falumegújítás több területén elért kiemelkedő teljesítményért

Csikóstöttös (Tolna)

Csomád (Pest)

Dég (Fejér)

Jászladány (Jász-Nagykun-Szolnok)

Mátraszőlős (Nógrád)

Székkutas (Csongrád)

Zalaszentiván (Zala)

Dícsérő oklevél a falumegújításban végzett különleges teljesítményért

Békésszentandrás (Békés)

Kaposmérő (Somogy)

Leányfalu (Pest)

Szajol (Jász-Nagykun-Szolnok)

Újhartyán (Pest)

A győztes település, Nagypáli részt vehet az „Európai Falumegújítási Díj – 2016” pályázaton – melyet 2014-ben Tihany nyert meg – és helyszíne lesz a következő, 2018. évi díjátadó ünnepségnek és falumegújítási konferenciának.

Iszkaszentgyörgy
Iszkaszentgyörgy

Az idei verseny ünnepélyes díjátadójára Komlóskán (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) – a korábbi kiírás győztesénél – várhatóan 2016. áprilisában kerül sor.

 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik