Mozaik

Egy 18 éves tinédzser feltalálta, hogyan vonhatók ki a legapróbb műanyagrészecskék a vízből

Az ír tinédzser nemzetközi tudományos díjat nyert a mikroműanyag vízből történő eltávolításáért. Ipari méretekben is hatásos lehet ez a fajta víztisztítás.

Nemzetközi tudományos díjat nyert Fionn Ferreira ír származású tinédzser, amiért kifejlesztett egy olyan technológiát, melynek segítségével kivonható a mikroműanyag a vízből, írja a The Journal.

A Google Science Fair, a rangos, minden évben világszerte meghirdetett tudományos versenyen a 13-18 év közöttiek kategóriájának győztese lett az ír fiú. Ferreira egyike volt annak a 24 döntősnek, akiket a legmagasabb díjért versenyező 100 pályázó közül választottak ki.

A nyertes 50 ezer dolláros ösztöndíjat kapott, az elismerést a Google nemzetközi központjában vehette át.

Fotó: Youtube

Projektje során egy új módszert fejlesztett ki az 5 milliméternél kisebb átmérőjű műanyagrészecskék kivonására a vízből.

A mikroműanyagokat főként a szappanokban, tusfürdőben és az arcradírban használják, de megtalálhatóak a fogkrémekben és a súrolószerekben is.

A vízben élő halak és egyéb állatok az apró műanyag részecskéket sokszor megeszik táplálkozásuk során, de a vízzel is a gyomrukba kerül, a mikroműanyag így integrálódik az élelmiszerláncba.

Jelenleg egyetlen európai szennyvíztisztító központban sem szűrik a vízből a mikroműanyagot.

Írország olyan jogszabály bevezetését tervezi, amely tiltja az őket tartalmazó termékek értékesítését, gyártását, behozatalát és kivitelét egyaránt.

Ferreira ferrofluidokat, olaj- és magnetitpor-kombinációt és mágneseket használt a mikroműanyag kivonására a vízből. Ezer teszt során a mikroműanyag több mint 87 százalékát sikerült eltávolítania a vízmintákból.

A módszer a leghatékonyabban a mosógépből visszamaradt rostoknál működött, a legkevésbé viszont a polipropilén műanyagoknál

– mondta el a fiatal kutató.

A fiatalember szerint módszere alapul szolgálhat a mikroműanyag vízből történő hatékony kivonásához, a következő lépés pedig az ipari méretekben való alkalmazás lehet.

Ferriera jelenleg egyetemi tanulmányai mellett kurátorként dolgozik a Schull Planetáriumban, 12 tudományos díjat nyert, három nyelven beszél folyékonyan, zenekari szinten trombitázik, és egy kisebb bolygót róla neveztek el az MIT Lincoln Laboratóriumban.

Beteggé teheti az embert a műanyag mikrorészecske
A műanyag nemcsak a környezetet, de az emberi szervezetet is veszélyezteti.

Kiemelt kép: Youtube

Olvasói sztorik