Mozaik

Bölények költöztek az őrségi vadonba

Az Őrségi Nemzeti Park egy részén újra a természet az úr.

Az Őrségi Nemzeti Park 70 hektáros területére európai bölények költöznek. A betelepítést egy évtizede tartó előkészítő munka előzte meg, az így létrejött „vadon”-ban pedig fokozatosan megszűnik majd minden emberi tevékenység, az ott zajló természeti folyamatoknak az ember már csak szemlélője lesz, írja az Őrségi Nemzeti Park Facebook oldalán.

Az Őrségi Nemzeti Park területe már legalább egy évezrede jelentős emberi befolyás alatt áll, jellegzetes növény- és állatvilágának kialakulása pedig a természetnek az emberi hatásokra adott válaszaként értelmezhető. Egy nemzeti parkban azonban szükség van olyan, nagy kiterjedésű, összetett, több élőhelyet, gyepet, erdőt magába foglaló részekre is, ahol egyáltalán nincs emberi beavatkozás.

Éppen ezért döntött úgy több, mint egy évtizeddel ezelőtt a nemzeti park vezetése, hogy létrehoz egy „vadon” területet és arra visszatelepíti az egykor itt is élt európai bölényt. A cél érdekében az elmúlt évek során az igazgatóság megvásárolta a Kondorfa község határában található un. Hegy-völgy területét.

Fotó: Youtube.com

A megvásárolt területen azután egy mélyfúrású kutat létesített a Nemzeti Park, és készült egy speciális, ötezer folyóméter hosszú, hét vezetékszálból álló elektromos kerítés is. A fejlesztéssel párhuzamosan az igazgatóság európai bölényeket szerzett be, amelyeket Szalafőn, az Őrségi Népi Műemlékegyüttes mögött kialakított bemutató területen helyezett el.

2019. június végén kerültek az állatok – 6 tehén és egy bika – a vadon területére, azóta önállóan élik életüket és egyben az ő rágásuk, taposásuk alakítja a vadont. Létrejött egy természetes rendszer, amely önmagát szabályozva működik, s ahol az ember csak megfigyelő.

A vadon terület zárt, oda szigorú biztonsági szabályok betartásával jelenleg csak a szakemberek léphetnek be. Európai bölények azonban a nemzeti park szalafői bemutatóhelyén továbbra is megtekinthetők.

Az áttelepítésről rövidfilm is készült, s a bölények élete pedig az Őrségi Nemzeti Park Facebook oldalán nyomon követhető.

 

Kiemelt kép: Wikipedia.com

Mesebeli erdők magasodnak az Őrségben
A talajt a növényi élet egyik legegyszerűbb formáját jelentő mohák uralják.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik