Icipici kipottyant fióka, apró, elárvult denevér, sérült őzike, csupasz, szőrtelen izé… vannak, akik elfordulnak, ha bajba jutott életkéket látnak, és vannak, akik segítenek. És szerencsére ez utóbbiak egyre többen vannak.
Közéjük tartozik a veszprémi Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont maroknyi csapata, akik Németh József és párja, Sárkány Beáta vezetésével, karöltve Márton Vlad András madárszakértő és madármentővel, rendíthetetlenül védik, óvják, nevelgetik a sérült vadállatokat, vagy tanácsaikkal ellátják azokat, akik szeretnének bajba jutott állatokon segíteni.
Azon dolgoznak, hogy a lehető legtöbb segítségre szoruló őz, nyúl, fecske, pele, róka, gólya és mindenféle vadállat kaphasson egy új esélyt. Segítenek, még akkor is, amikor a küldetés lehetetlennek látszik.
Erre jó példa a Fehér Holló egyik önkéntesének Veres Amandának és Izékének megható meséje.
Emlékszem, kifelé tartottunk a nyárból, augusztus volt már, mikor egy délután a párommal egy kávézó teraszán fotoszintetizáltunk. Azt hiszem ez a legjobb szó rá, hiszen a belégzés-kilégzés kombináció is rémesen megviselt, annyira fáradtak voltunk. Túl a fiókaszezon javán, elengedtünk huszonsok felcseperedett fiókát, cinegéket, verebet, pintyet, rigót és ki tudja még hány fajt, számolni is sok lenne. Örültünk, hogy végre nem kell óránként etetnünk, nevelnünk valami csupasz, kétes kimenetelű létformát. Ebbe a kis lélegzetvételnyi idillbe csipogott bele a telefonom és mi Petivel rémülten néztünk egymásra
– kezdte a mesét Szami. Egy ismerős írt, talált az erdőben egy újszülött kis mókust és tanácsot szeretett volna kérni, hogyan nevelhetné fel. A kép, amit csatolt, sokkolta Szamit és a párját, azon ugyanis egy gumicukor méretű és állagú lényecske volt sérülten, sárosan, vérezve és az egész nem volt nagyobb mint a kisujj legvége.
Gondoltam mire leírom a hogyan továbbot, már úgysem él. De a lány csak írt, így próbáltam elmondani a tudnivalókat, miszerint közel sem biztos, hogy ez a Valami (méginkább Valamicske) egy mókus. Ha az is, a túlélési esélye kicsivel kevesebb, mint a nulla, hiszen amíg mi itt beszélgetünk, Ő éppen rohamosan veszíti a nemlétező testhőjét. Azt is elmondtam, hogy speciális tápszer nélkül belekezdeni sem érdemes, és ha mégis, az állatka üríteni sem tud egyedül, ezért segíteni kell neki, vagyis a genitáliás tájékát stimulálni kell, mint egy kiscicának teszi az anyukája
– emlékezett vissza Szami, aki a kérdésre, hogy átveszi-e a picike állatot, azonnal igent mondott, bár bevallotta, nem igazán hitte, hogy az odaér hozzá élve. De tévedett.
Egy vattapamacsban érkezett, és ahogy kézbe vettem, percekre bénított le a látványa. Ez az áttetsző, pár centis, fején vérző valami, ÉLT!
Azonnal nekiláttunk izzítani a sütkérező lámpát (az infra megölte volna), melegedett a tápszer és ketten háromfelé futottunk, hogy ugyan mégis mi fog beleférni ennek az Izének a szájába. Nem mi oldottuk meg ezt sem. Ő. A szájára csepegtetett tejet egyszerűen lenyalogatta. Miután evett, döbbenten tapasztaltuk, hogy irgalmatlan küzdéssel bevonszolja magát a lámpa melege alá és köszönte, Ő jól is volt. Ez a gumimaci állatka, akinek hasában éppen áttetszett a beltartalom, sokkal nagyobb küzdő volt, mint mi azt tippeltük
– folytatta Izéke meséjét Szami, s Izéke akkor, azon a napon sztár lett. Ugyanis Szami kitette az internetre a képét, hátha tudja valaki, milyen állat is ő. Több száz rajongót talált és mindenki tippelgette, hogy mókus, egér, pele, patkány lehet vajon, abban azonban mindannyian egyet értettek, hogy kicsiny életéért egy fillért nem adnának. Szami és párja azonban küzdeni kezdtek érte, épp úgy ahogy Izéke küzdött önmagáért.
Nem magyarázkodtunk. Tettük a dolgunkat. Óráról órára, grammról grammra küzdötte be magát ez a kis élőlény a világunkba és a szívünkbe. Nem csak szerettem, de tiszteltem is ezért a küzdelemért. Nekünk csak pár hét virrasztás, de Ő mindenét rátette erre az egy lehetőségre és úgy küzdött, mint egy oroszlán. Éppúgy ragaszkodott a kis életéhez, ahogyan ragaszkodsz Te, kedves Meseolvasó, vagy ragaszkodom én a sajátomhoz. 40-50 grammját pár nap alatt megduplázta. Szőrt növesztett és pocakot. Ezzel együtt rengeteg mosolyt és csodálatot is. Bár tényleg dimenziót váltottam a fáradtságtól, Izéke csodaszép nagy pelévé cseperedett. Megcáfolt minden ésszerűséget, minden fizikai törvényt ,és ha Ő él, akkor nekem nincs mitől feladnom, mert ezen a világon bármi megtörténhet! Ma is rém büszke vagyok
– fejezte be boldog véget ért mesét Szami, aki rengeteg szeretetet, lelkesítést, biztatást kapott az ismerőseitől a nevelgetés hetei alatt, s aki éppen Izéke miatt ismerte meg az Alapítvány elnökeit, Jockát és a párját, Beát, s velük együtt valami jónak a kezdetét is, jövőképet, ami felé most már együtt tart velük és a Fehér Holló Vadmentőkkel.
Izéke élete a bizonyíték, hogy nincsen felesleges élet és felesleges mentés. Minden és mindenki számít, aki megszületett és egyszer is levegőt vett ezen a világon. Bizonyítja, hogy felelősek vagyunk mindazokért, akik az utunkba kerülnek. Talán csak ez számít. Hogy szerethetünk. És mi szeretünk. Mindegyiküket
– tette még hozzá Szami.
Izéke egyébként egy nagy pele, és köszöni, jól van, Szamiéknál várja jókedvűen a tavaszt. Ezúton is hála Bencének és Rebinek, akik nem restelltek lehajolni a peléért, és segíteni. Az ő gyorsaságuknak is köszönhető, hogy esélyt kapott.
A Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont a közösségi oldalon is megtalálható, ahol további mentéseiket is nyomon követheti mindenki.
Köszönjük szépen áldásos munkájukat!
Kiemelt kép: Veres Amanda
