Virágzó vidékünk

Kukucskáló manószemek épülnek a tokaji borvidék lankáin

A finom borok mellett építészeti kuriózum is készül a Sauska Borászatban.

A Sauska Borászat tokaji tájba illeszkedő pincészetét a debreceni HUNÉP Zrt. építheti meg. Mádtól néhány kilométerre, Rátkán, Tokaj-Hegyalján valósul meg a Sauska Borászat vadonatúj tokaji pincészete, a BORD Építész Stúdió tervei alapján, írja a Cívishír.

Fotó: Bord Építész Stúdió

A tervezési koncepció szerint két szoborszerű tál jelenik meg, két kíváncsi szempárra emlékeztetve a Padi-hegy tetején, a szemét nyitogató, ébredező Padi manót idézve elénk. Az épület funkcióját tekintve borászatnak épül, az ehhez kapcsolódó borbemutató, borbíráló tereket is magában foglalva, összesen 4002 négyzetméter alapterületen

– mondta el a portálnak Bakos Miklós, a HUNÉP Zrt. vezérigazgatója.

A komplexum alapvetően két, egymással szervesen összekapcsolt épületrészből áll. Az egyik az épület fő tömegét kiadó, megközelítőleg négyszög alaprajzú rész, a másik pedig a két, egymást metsző kör alaprajzú falak által határolt „kehely” rész, melyek jellemzően eltérő szerkezeti kialakításúak.

Kukucskáló manószemek

Fotó: Bord Építész Stúdió

A tájba simul

A tervezők és a kivitelezők számára is komoly kihívás, hogy a történelmi borvidék lankáin kell felépíteniük az ultramodern üzemet. Ezért is döntöttek úgy, hogy a földbe süllyesztve alakítják ki a látogatók által bejárható két  két, egyenként 36 méter átmérőjű tál formában kialakított tereket.

Fotó: Bord Építész Stúdió

Az épület tetején zöld kertek lesznek, pár lépésnyire pedig már a Padi-hegy szőlőültetvényei sorakoznak.

Fotó: Bord Építész Stúdió

Célunk, hogy olyan épületet alkossunk, amely az egyensúlyra törekszik. Különösen fontos ez egy zöld környezetben. A hegy ugyanis él. A szőlő a napfény erejéből táplálkozik, a belőle készülő bor ezáltal maga az élet itala, társasági életünk része

– emelte ki a vezérigazgató.

Kiemelt kép: BORD Építész Stúdió

Már fogyasztani is presztízs a Tokaji Esszenciát
Amerikában kristálykanálon szolgálnak fel belőle néhány cseppet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik