Mozaik

Jégből készült hangszereken zenélnek egy olasz gleccseren

A koncertekre kabinos felvonóval mintegy 2600 méter magasra kell feljutniuk a zenebarátoknak.

Immár második alkalommal kerül sor jégzenei fesztiválra az Észak-Olaszország egyik gleccserén épült jégszínházban, ahol jégből készített hangszereken játszanak neves zenészek klasszikus darabokat, dzsesszt, pop- és népzenét. Az Ice Music Festival január első hetétől március végéig tart, írta az MTI.

A koncerteket a külön erre az alkalomra épített 300 férőhelyes igluban hallgathatják meg a látogatók az Olasz-Alpok Presena-gleccserén, amihez kabinos felvonóval mintegy 2600 méter magasra kell feljutniuk.

Jégszálló nélkül marad idén a Fogarasi-havasok
Az enyhe időjárás miatt 16 év után először nem épül meg a látványosság.

Szakértők szerint a festői jégfolyam az éghajlatváltozás miatt egyre zsugorodik: 1993 óta tömege több mint egyharmadát veszítette el. Nyáron hőszigetelő fóliával kell lefedni a gleccser több mint 90 ezer négyzetméternyi felületét, hogy el ne olvadjon.

A Presena az Alpok utolsó 3000 méter alatti gleccsere. Egyelőre meg tudjuk építeni rajta ezt az iglut, de ha a klíma tovább változik, le kell mondanunk a fesztiválról

– mondta Michele Bertolini, a közeli Ponte di Legno Tonale sícentrumának munkatársa.

A szervezőknek mintegy 10 ezer köbméter hó és több mint két hónap kell, hogy felépítsék a jégszínházat, amelyben 54 koncertet tartanak a fesztivál idején. A jéghangszerek sem egy nap alatt készültek el, tíz évig dolgozott rajtuk Tim Linhart amerikai zenész, a fesztivál alapítója.

Minden egyes hangszernek megvan a maga nehézsége, az egyiknek az, hogy finom és törékeny darabokból áll, a másiknak az, hogy óriási és súlyos, ezért nem egyszerű ide-oda rakni

– magyarázta.

A különleges koncerthez alkalmi ruha nem szükséges, a fagypont körüli hőmérsékletű teremben a közönség síruhában hallgatja a zenészeket.

Kiemelt kép: YouTube

Jégből épült meg a Notre-Dame mása a Magas-Tátrában
November 22-én nyitják meg a látogatók előtt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik