Életmód

Tenerife titkai, avagy a Kanári-szigetek gyöngyszeme

Csodálatos panoráma, izgalmas, ősi legendákkal övezett óceáni tájak, különleges vulkanikus talaj, és persze egész évben fantasztikus idő. Ez Tenerife, az örök tavasz nyolc kanári-szigete közül a legnagyobb és legszebb. Tenerife az a paradicsomi hely, amibe az ember képes egy pillanat alatt beleszeretni.

Így volt ez Gáborral és feleségével, Krisztinával is. Ez a közvetlen, kedves fiatal pár ugyanis közös hivatását egy itteni nyaralás során találta meg. Ezért utazásszervezési vállalkozást indítottak Tenerife csodálatos szigetén.

Így kezdődött életük a Kanári-szigeteken

A sziget olyannyira szerelem volt, hogy 2017-es nászútjukat is ide szervezték, nem kevesebb, mint 6 hónapra. A kapcsolatépítés mellett alaposan felfedezték a szigetet. Vállalkozásukat sikerült nagyon rövid idő alatt felvirágoztatni. Ma már több 100 család, illetve pár köszönheti emlékezetes nyaralását és nászútját a Holiday in Tenerife.EU mögött álló Krisztinának és Gábornak.

Néhány éve még mindketten kerestük azt a hivatást, amit igazán magunkénak érezhetünk. Tenerifén aztán egyik alkalommal megfogalmaztuk, hogy ezt a csodálatos helyet mindenkinek látnia kellene legalább egyszer az életben! Szerettünk volna segíteni az embereknek, hogy korrekt, megbízható információk mentén olyan fantasztikus nyaralásban és nászútban lehessen részük, mint amilyenben nekünk is volt. Tenerife nyaralás szempontjából méltán az egyik legnépszerűbb úticél

– meséli Kriszti.

A vállalkozás 2018 augusztusában indult, ezt követően kiépítésre került a hírlevél-, és a blog rendszer, amelyek hétről hétre hasznos információkkal látják el a sziget iránt érdeklődőket. De itt nem szerettek volna megállni, így született meg Tenerife szigetéről szóló interaktív könyvük.

Az utazásszervezés során, számos, gyakran ismétlődő kérdés merül fel a nyaralással kapcsolatban, azonban Kriszti és Gábor birtokában vannak azoknak a nélkülözhetetlen tudnivalóknak és titkoknak, amelyek nagyon sokat segíthetnek az ide látogatóknak.

Ebből a megfontolásból készül első közös könyvük, melynek címe: “Tenerife titkai, avagy a Kanári-szigetek gyöngyszeme”

Egy hagyományos útikönyvből, amiben az összes létező látványosság felvonultatásra kerül, nehéz eldönteni, hogy az először ide látogató mégis hol kezdje, mit érdemes mindenképp megnéznie. Ez a könyv konkrétan Tenerife esszenciáját tartalmazza. Az első 2-3 nyaralásra elegendő látnivalót és programlehetőséget szedtük össze egy csokorba. A vendégek kérdései mentén olyan hasznos információk szerepelnek benne, mint, hogy melyek a legnépszerűbb helyek és programok, vagy épp mire érdemes figyelni szállásfoglaláskor. Tenerife autóbérlés szempontjából is közkedvelt, hiszen a sziget nem nagy, az utak jók, autóval célszerű felfedezni. A könyv ebben is segít

– mondja Gábor.

És hogy miért több, mint útikönyv?

QR kódok segítségével interaktívvá válik, mert az éppen aktuális információk, jegyárak is beolvashatók lesznek, így ez a könyv jóval több, mint egy szimpla útikönyv. A könyv segítségével naprakész információkhoz juthat a vendég. Alapvetően prémium kategóriás utazások szervezésével foglalkozunk, de szeretnénk, ha ezek a fontos tudnivalók eljutnának mindenkihez, aki szeretne ellátogatni Tenerifére, vagy akár máshová a világon, hiszen az információk egy része általános érvényű

– teszik hozzá.

A könyv elővásárlására június 1-10. között van lehetőség egyedi garanciákkal és extrákkal! Ne maradj le a “Tenerife titkai, avagy a Kanári-szigetek gyöngyszeme” című könyv elővásárlási lehetőségéről!

Külön fejezet található a könyvben nászutasok számára

Az esküvő az első komoly lépés egy fiatal pár életében. A nászút pedig a legelső közös kaland, aminek mindenképp egy csodálatos, maradandó élménynek kell lennie a pár életében. Gáborék mindent megtesznek annak érdekében, hogy az utazás és a programok során a vendégek gondtalanul élvezhessék a pihenést. Több mint 100 szállodával, a Kanári-szigetek legnagyobb és legmegbízhatóbb autókölcsönzőjével, illetve a legjobb fakultatív program szolgáltatókkal állnak szerződéses kapcsolatban. Ajánlataikat mindig személyre szabottan, a vendég igényeinek megfelelően állítják össze. Mivel a Holiday in Tenerife.EU kiemelt figyelmet fordít a nászutasokra, a legutóbbi, sikeres nászutas kampányt egészen biztosan fogja még követni néhány, így érdemes figyelni az oldalukat!

Mi is házaspár vagyunk egy szuperül sikerült nászúttal a hátunk mögött, így tudjuk, mennyire fontos esemény ez egy pár életében. Szívügyünknek tekintjük, hogy a Tietek is fantasztikus örök emlékként maradjon meg számotokra! Tenerife repülővel mindössze 5 óra, ami egyáltalán nem sok, ahhoz képest, hogy egy téli esküvő után is a nyárba érkezünk meg. Tenerife nászút tekintetében is a legjobb választás, hiszen itt mind az aktív, mind pedig a passzív pihenés szerelmesei egyaránt megtalálják a kedvükre való elfoglaltságokat. Elmondható, hogy többek között a misztikus Masca és a Loro Park Tenerife programok szempontjából legkeresettebb helyei. Míg a déli részen található Playa de las Americas és Costa Adeje Tenerife legnépszerűbb üdülővárosai. Tenerife az a sziget, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell

– összegez Gábor.

Ha nem szeretnél lemaradni az extrákról és az egyedi garanciákról, most kedvezményes áron vásárolhatod meg a “Tenerife titkai, avagy a Kanári-szigetek gyöngyszeme” című könyvet!

Ha van kedved, csatlakozz a Holiday in Tenerife.EU Facebook oldalához itt, illetve kövesd őket az Instagramon!

Szponzorált tartalom

A cikk a Holiday in Tenerife.EU támogatásával készült.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik