Mozaik

Ellepték a turisták Károly herceg kedvenc erdélyi faluját

Mindössze 450-en élnek az erdélyi Százfehéregyházán, de az elmúlt hónapokban gyakorlatilag elözönlötték a turisták a települést, írja riportjában a BBC.

A lap beszámolója szerint ez az egyik legnépszerűbb erdélyi falu napjaikban, nemcsak azért, mert az UNESCO Világörökség részét képezi, hanem mert Károly walesi herceg is vásárolt itt 2006-ban egy tradicionális parasztházat.

Károly herceget több mint két évtizeddel ezelőtt ejtette rabul a régió szépsége, azóta aktívan részt vesz Százfehéregyháza hagyományainak megőrzésében, ami a helyiek elmondása szerint évszázadok óta nem változott.

Fotó: AFP

Részben neki is köszönhető, hogy egy nyár végi szombaton kígyózó kocsisorok álltak a falu névtáblájánál, felverve ezzel a port az utakról. A lakosok ezt annyira nem kedvelik, ugyanis már az ablakot sem tudják kinyitni emiatt.

Autók jönnek-mennek a kora reggeli óráktól egészen késő estig

– magyarázza Martin Lascu, aki születése óta, 1945-től itt él.

Mint mondja, mindenki Károly herceg miatt érkezik hozzájuk. A híresség kék háza előtt rengetegen vannak állandóan, hogy fotókat készítsenek arról.

MTI Fotó: Kátai Edit

A tradicionális szász építmény olyan, mint a többi, egyes részeit még a XVIII. században építették. Szobái kiadók, egy éjszakára 100 euróért.

Kékben pompázik Károly herceg erdélyi háza
A brit trónörökös 1998 óta visszatérő vendég Erdélyben.

Áldás és átok

Az elmúlt években Százfehéregyháza népszerűsége töretlenül növekszik a turisták körében. Csak tavaly 45 ezren vásároltak belépőjegyet a falu egyik legfőbb nevezetességébe, a XII. századi luteriánus templomba. 2005-ben ez a szám még csak 5 ezer, 2015-ben pedig 15 ezer volt.

A koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások miatt idén a románok rohamozták meg a falut, ami azzal is járt, hogy egyre többen érkeztek ide kocsikkal.

Fotó: AFP

A templom mellett ugyanakkor nagy vonzerőt jelent Károly herceg háza is, ami a helyiek szerint áldás és átok is egyben.

A walesi herceg 2015-ben hozott létre egy nevével fémjelzett alapítványt, ami a fenntartható gazdaságokat és a helyi hagyományos építészetet támogatja. Károly jellemzően a világ egyik kivételes helyeként hivatkozik a falura.

Ahogy Szászfehéregyháza berobbant a köztudatba, egyre több külföldi és gazdag román jelent meg az erdélyi településen. De nemcsak turisták vannak köztük, hanem vállalkozók is, akik sorra nyitják az éttermeket és a vendégházakat.

Ennek következtében az árak gyakorlatilag elszálltak. Egy ház, ami 2010-ben még 20 ezer euróba került, ma már 80 ezer euró. A jelenség pedig a környező falvakban is komoly drágulást okoz.

A probléma ezzel az, hogy azok a helyiek, akik egész életükben itt éltek, aligha jutnak majd hozzá új házhoz, mert nem tudnak ennyit kiadni rá.

Fotó: AFP

Menteni, ami menthető

Hétvégente több száz kocsi halad át a falun, ezt a tendenciát akarja megállítani Cristian Radu, aki indul az őszi polgármester-választáson.

Ígérete szerint ha nyer, megállítja a turistadömpinget, és csak azok hajthatnak majd autókkal, akik idősek vagy mozgáskorlátozottak.

Százfehéregyháza még megmenthető, de már nem a civil szervezetek segítségével, hanem a helyi közigazgatás beavatkozásával

– nyilatkozta a lapnak.

A turizmus ilyen formában a helyiek szerint nem fenntartható, mert abból csak az éttermek és vendégházak tulajdonosai profitálnak, miközben minden egyre drágább.

Károly herceg szerint Erdély lehet a kulcs a bolygó megmentéséhez
A természet intenzív kizsákmányolása helyett harmóniában kellene élni vele, akárcsak Erdélyben.

Kiemelt kép: KARINA KNAPEK / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik