Mozaik

Több milliós nagyságrendben nyílik a balkáni csillagvirág

A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül kizárólag a makói tájegységben fordul elő balkáni csillagvirág. Sőt, az országban is csak néhány helyen találkozhatunk e különleges, lila virágú növény kisebb populációival, olvasható a park honlapján.

A Csanádi puszták mozaikos élőhelyein és a Nagylak melletti „Külső-csiga” elnevezésű, Natura 2000-es területen van nagy mennyiségű balkáni csillagvirág. Kizárólag ürmös pusztákon, ősgyepeken él, veresnadrág csenkesszel és sziki ürömmel társulásban.

A nemzeti park honlapja szerint az ürmös puszta speciális, szélsőséges jellegű élőhely. Tavasszal időnként víz borítja, nyáron kopárra szárad, ősszel, a nagyobb esőzések hatására pedig teljesen zöldre is megsarjadhat. Ezeket a változásokat nagyon kevés növény tolerálja, ezért az ürmös puszták növényzete korántsem olyan fajgazdag, mint a löszpuszta gyepeké.

Tavasszal a villás boglárka, ősszel pedig a balkáni csillagvirág uralja az ürmös pusztákat. Mivel kevés konkurensük van, ezért hihetetlen mennyiségben meg tudnak jelenni. A Csanádi pusztákon óvatos becslések szerint is több milliós nagyságrendekről van szó.A balkáni csillagvirág apró termetű, 10-15 cm magas növény. Leveleit tavasszal hozza, nyár végén pedig csak virághajtásai jelennek meg. Virágzata 2-3 cm magas, fürtjét hatszirmú, csillag alakú virágok alkotják. Változó sűrűségben van jelen, néhol csak szálanként, másutt szinte egymásba érnek a virágok, lila fátyolként borítva be a gyepeket. Nem tévesztendő össze a szintén ebben az időszakban nyíló sziki sóvirággal, amely lényegesen magasabb.

Virágzása általában augusztus közepétől szeptember közepéig tart, de szárazabb években korábbra is tolódhat. Érdekessége, hogy nem reggel, hanem csak a délelőtt második felében nyitja meg szirmait. Teljes virágzása a nap közepén indul be, s egészen alkonyatig tart.

Már nyílik hazánk egyetlen ősszel virágzó orchideája
Jellegzetesen csavarodó virágzatáról kapta régi nevét.

Kiemelt kép: Körös-Maros Nemzeti Park

Olvasói sztorik