Mozaik

Hatalmas szemű süllőt fogtak a Hármas-Körösben

Egy harcsa után akadt horogra az újabb predátor.

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége rendszeresen beszámol Facebook oldalán a legemlékezetesebb horgászkalandokról és nagy fogásokról.

2020-ban a süllő az év hala
Valódi halevő ragadozó, táplálékának zömét elsősorban a küsz képezi.

Olvashattunk már történetet kapitális méretű csuka kifogásáról, vagy éppen a fajában 18 centisen is halóriásnak számító selymes durbincsról, legutóbb pedig egy süllő “megakasztásáról”. Ez egyebek mellett azért is érdekes történet, mert a harcsára váró horgász egy nagy süllőt emelt a partra.

Elég nehezen indult a nap, csak a balinok voltak aktívak. Aztán egyszer csak egy random helyen beugrott egy harcsa, rögtön váltottam a keményebb botra. Persze nem is jött semmi 10 dobásból. Kézbe vettem a finomabb botot, természetesen az első dobásra jelentkezett a következő harcsa. Ekkor döntöttem úgy, hogy alkalmazkodok és nem süllőre, hanem harcsára kezdek el dobálni nagy gumikkal. Meg is lett az eredménye egy teljes hosszban 100 cm hari

– írta kalandjáról Lipták Zolták, aki korábban már fogott néhány körösi predátort.

A horgászat azonban nem ért véget, és a kitartás egy méretes süllőt eredményezett.

Komoly ütésnek vágtam be, gondoltam kisebb harcsa. Könnyen húztam fel a mélyből. És egyszer csak jött a zsinór pattogása, és akkor már tudtam, ki van a horgomon: egy hibátlan, 77 centis, 5 kilós, hatalmas szemű süllő. Köszönöm, Hármas-Körös!

– fogalmazott a horgász.

Kiemelt kép: Facebook/Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége

Méretes süllő akadt horogra a Tiszán
Idén ez az első jelentősebb fogás.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik