Otthon készült

Csodás babaházakat rejtenek a papírmasék

Hervai-Gulyás Zsanett
Hervai-Gulyás Zsanett
Hervai-Gulyás Zsanett mesés házainak készítésében egy kicsit a gyerekek is részt vesznek.

Tudod mi az a papírmasé? Nem más, mint áztatott papírból és valamilyen kötőanyagból – ez lehet csiriz vagy tapétaragasztó – megalkotott szilárd anyag. Tulajdonképpen felfogható úgy is, hogy az újrahasznosítás egy nagyon kreatív formája, hiszen a nedves hulladékpapírt felhasználva ragasztó segítségével új tárgyakat hozhatunk létre.

Számtalan dolog elkészíthető belőle: dísztárgyak, játékok, használati tárgyak. Ezer meg ezer remek dolog, amiről nem is gondolnánk, hogy tulajdonképpen papírból készült.

Mint például azok a csodás babaházak, amiket a Masévilág megálmodója, Hervai-Gulyás Zsanett készít.

Hervai-Gulyás Zsanett

Édesanyám figyelt fel rám először, amikor már három évesen értelmezhető, formás, cuki figurákat készítettem. A kézügyességem az általános iskolában kezdett kibontakozni: agyagból formáltam rengeteg figurát saját, de legfőképpen más gyerekek szórakoztatására. Ami különösen nagy élvezetet okozott, az a babaházak készítése volt kartonból, papírszemétből, illetve bármiből, amiben láttam fantáziát ezek megalkotására. Szüleim nem voltak tehetősek, így úgy döntöttem, magam alkotom meg a játékaim egy részét, amit nagyon-nagyon élveztem

– mesélte Zsanett, akiről tehát már nagyon fiatalon kiderült, hihetetlen kézügyességgel és fantáziával áldotta meg a sors.

Szeretett rajzolni is, nyert rajzversenyeken. Lakhelyének, Székesfehérvárnak a művészeti szakközépiskolájába is úgy került be, hogy felvételiznie sem kellett, eredményei magukért beszéltek. A középiskolában öt évig tanult középszinten kerámiát, érettségi után pedig OKJ-s végzettséget szerzett belőle.

Hervai-Gulyás Zsanett

Nagyon szerettem agyaggal dolgozni, legfőképpen a portrészobrászat érdekelt. Ezután nem kellett sokat várnom, 19 évesen felvettek az (akkor még) Iparművészeti Egyetemre (ma már ez a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem), ahol ipari formatervező művész, majd tanári diplomát szereztem. Ott már éreztem, hogy gyermekjátékokat szeretnék tervezni a jövőben. Nem csak babaházak érdekeltek, hanem a társasjátékok, fejlesztő játékok is

– árulta el Zsanett, aki végül először tanárként helyezkedett el, kézművességet oktatott egy éven át. Ezután jött egy éles váltás, és informatikai területre “evezett”. A gyerekek születésével érezte újra, hogy vissza kell térnie a művészeti vonalra, mert az az ő igazi útja.

Babaházakat, manóházakat kezdtem el tervezni óvodás korcsoport részére. Kezdetben agyaggal dolgoztam, de folyamatosan azon gondolkodtam, hogy ha nem műanyagból és nem kerámiából készülnének a babaházaim, akkor miből legyenek? Ne legyen törékeny, legyen gyerekbarát anyag, tartós is… Kipróbáltam a polifoamot és utána a papírmasét. Telitalálat! Mindkét anyag szuper, de kézzel készítve, semmilyen gépet nem használva, a papírmasé bizonyult jobbnak. Nem kerámia, nem törékeny, de kemény, viszont tény, hogy nem könnyű használni; ha viszont egyszer valaki kiismeri ezt az anyagot, akkor szépen lehet dolgozni vele

– mondta el Zsanett.

Galéria
Hervai-Gulyás Zsanett

A papírmasé lényege, hogy a papírt (főleg fehér papír, újságpapír) valamilyen formában (szalag, aprított) vegyítsük ragasztóval (természetes alapúval, például csirízzel, cellulóz alapúval) valamilyen arányban, és indulhat is a formázás.

Zsanett több éven át kísérletezett a papírmaséval, mire kialakította a saját receptjét, két évvel ezelőtt pedig megalapította a Masévilágot, amiben papírmaséból készülő manós házikóit és egyéb „mesésen masés” alkotásait mutatja be a követőinek a Facebook közösségi oldalon.

Házikói teljesen egyediek, elkészítésük sem egyszerű.

Sok munkával jár egy-egy babaház elkészítése, de ezt én egyáltalán nem érzékelem, mert feltölt, amikor alkotok. Mondhatom úgy is, hogy „elvisz a flow”. Imádom! Amikor kitalálok egy formát, azonnal látom is teljes egészében magam előtt, így egy kis vázlatrajz után nincs más dolgom, mint elkészíteni. Azt szeretem a papírmaséban, hogy nem kell egyszerre elkészülnie egy-egy darabnak, hanem magára hagyható félkészen is akármeddig. Ezt a kerámiánál nem lehetett megtenni

– mesélt a folyamatról Zsanett.

A munkafolyamat ugyan a száradás miatt kissé hosszúra nyúlik, de a várakozás alatt elő lehet készíteni egy következő házikót, figurát, csörgőt, ceruzatartót, de kejfeljancsi is készült már.

A gyermekeimmel is megismertettem a papírmasét, és az alkotás bizonyos szakaszaiban hagyom, hogy ők is nyomot hagyjanak egy-egy készülő munkámban. Nagy örömmel tölt el, hogy a képi világukban, amikor rajzolnak, megjelennek a Masévilágos manóházaim formái, vagy maguk a manók. Az idősebbik, 5 éves lányom kérdezi gyakran, hogy készíthet-e egyedül manóházikót, ha nagyobb lesz, amire természetesen bólogatok, és ő pedig örömtáncot lejt, annyira várja már. A jövőben el tudom képzelni (sőt, ez egy titkos vágyam is), hogy a lányaimmal és a fiammal együtt találunk ki és alkotunk meg papírmasés játékokat

– árulta el Zsanett, aki a házikók, figurák, csörgők mellé bábok készítését is tervezi.

Galéria
Hervai-Gulyás Zsanett

És bár most az ideje jelentős részét kisbabája veszi el, amikor tud, szán időt az alkotásra, akár csak 5 percet is, ha teheti.

Én tényleg! Leülök ilyen kis rövid időszakokra is alkotni, mert minden pillanatban érzem a késztetést egy kis masézáshoz

– árulta el a Masévilág megálmodója.

Kapcsolódó
Erdei manókat és tündéreket kelt életre a csuhézás mindentudója
Alkotásaival szeretne egy kis békét vinni a mindennapokba, és reméli, hogy mosolyt csal velük az arcokra.
Olvasói sztorik