Otthon készült

Erdei manókat és tündéreket kelt életre a csuhézás mindentudója

Alkotásaival szeretne egy kis békét vinni a mindennapokba, és reméli, hogy mosolyt csal velük az arcokra.
Korábban a témában:

Gyermekként nagy szemekkel és figyelemmel hallgatta mesélő nagymamája szavait esténként, amikor álmaiba belevarázsolta a tündéreket, manókat, mágusokat. Sokszor elképzelte őket erdők mélyére, csobogó forrásokhoz, fák odvába, ahol együtt éltek, barátságban erdők-mezők-vizek lényeivel. Légies táncuktól a lábuk alatt még a fű sem hajlott meg, éneklésük csilingelő égi zene, amiben benne van a természet összes hangja és szépsége.

Török Eszter , vagy más néven Csutka Eszti ehhez a kötődéséhez szeretett volna egy különleges anyagot találni, hogy meg tudja jeleníteni a tündéreket és manókat, amikről álmodott – láthatóvá tenni őket az emberi szemnek. Így kezdett a csuhé-művességbe, így születtek meg a csutkamanók, csutkatündérek.

Fotó: Török Eszter

A kukorica csuhénak van igazán selymes, rejtelmes, tündöklő meséje, semmilyen anyag nem tudja ezt nyújtani. Ami ezt az anyagot teljesebbé teszi, a kirándulásaim során elém kerülő termések, növények. Hozzám szólnak, ha sétálok, időzők közöttük. Mindegyik forma más és más, már-már önmagát alakítja egésszé, és egy „avatott” kéz csak hozzá tesz egy keveset és azonnal megszületik egy lény, például egy „hét mély völgy” manó

– avatott be a titokba Eszter, aki kicsit a gyerekkoráról is mesélt.

Fotó: Csepregi Andrea

Igazi nagycsaládban nevelkedtem. Nagymamámra maradtunk mi gyerekek, míg a szüleink dolgoztak naphosszat. Ő tényleg önfenntartásra törekedett, mindent elkészített, amit csak lehetett. Szerinte boltba járni szégyen volt! Édes nagymamám, Ő volt az, aki megszerettette velem a földdel való kapcsolatot, munkát, és ennek is egy csodás növényét, a kukoricát! Karácsonykor szaloncukrot fűzött, és nekünk gyerekeknek volt a feladatunk, hogy csuhélevélből angyalka tartót készítsünk ennek a finomságnak. Ez az angyalkészítés volt az első csuhéművességem

– emlékezett vissza Eszter, aki azt is elárulta: az alkotás szeretetét, örömét egy szerzetes papnak köszönheti, akit gyermeki szíve szentté is avatott. Eszter rengetegszer ült és nézte ahogy az atya ikonokat festett a szobában, ahol állandó átlátható rendetlenség uralkodott, és mindenhol kész vagy félkész alkotások várakoztak.

Imádtam azt a szobát, mert mindig átható festék illat volt benne és rengeteg ecset: hosszabb-rövidebb, vékonyabb-vastagabb, még legyező formájú is akadt. A paletta lapokon gyönyörű, soha nem látott kevert színek sorakoztak. Széthagyott festékes tubusok, üvegekben ecset tisztítására folyadékok, festékfoltos, rossz rongyok voltak mindenütt

– mondta mosolyogva Eszter, aki előtte is mindig így képzelt el egy művészt és ott, az atya ,,birodalmában” a képzelet valóssággá is alakult.

Lajos atya irányított minket kicsi templomunkban, bár sokszor „a fején táncoltunk”. Mindig mindenről meg lehetett győzni és mindig nekünk kedvezett. Annyira szeretett minket, hogy nap mint nap a templom és az udvara volt a játszóterünk, a bölcs tanítások mellett. Emlékszem, a templom bejáratának két oldalára két hatalmas mozaikot rakott össze több hónapon keresztül. Állandóan ott ólálkodtunk, fogócskáztunk körülötte és csodáltuk, hogyan vonalazódnak ki Kis Szent Teréz ruhájának ráncai, vagy éppen Jézusnak az arcvonásai

– mesélt még az atyáról Eszter, akinek hatására végül Ikon festészetet is tanult, s ma már Ikonokat is fest.

Fotó: Török Eszter

A csuhé mesterséget ki akartam a legfelső szintig tanulni. Ezért először a játszóház vezetői képzésen vettem részt, majd csuhé-, gyékény- és szalma-tárgykészítő népi kismesterséget tanultam. Hozzávettem a másik szálas anyagot is, a fűzvesszőt, így kosárfonó és bútorkészítő is lettem. Majd Békéscsabán elvégeztem a népi játék kismesterségek oktatói felsőfokú képzést. Tanítottam, vizsgáztattam is. Ma már nagy nyugalomban Szalajka Völgyben tartok játszóházakat munkám mellett. Erdőben dolgozom, nagy örömömre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságánál

– mondta még el magáról a manók és tündérek alkotója.

Fotó: Török Eszter

A manók és a tündérek számomra létező lények, a természet csodái. Ne legyünk annyira önteltek mi emberek, hogy az gondoljuk: csak mi létezünk, mi vagyunk, és a világ csak rólunk szól. Van ,,láthatatlan” világ is. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy élje meg a csodákat: egy napfelkeltét, a szelet, bármit. Ott vannak a csodák körülöttünk, csak észre kell venni őket

– említette Eszter, aki hite szerint alkotja meg kis manócskáit is. Belehelyezi egy mesébe – történésbe őket.

Fotó: Csepregi Andrea

Elveszik egy fél pár zokni? Eltűnnek a helyükre lerakott holmik? Eszter a manókkal megoldást nyújt az apró idegeskedésekre – hisz az ilyen idegesítő semmiségeket ráfoghatjuk az 50 főt számláló Kuncorgó Manócsalád egyik tagjára -, s máris kacagás lesz a bosszúságból.

Eszter szeretné, ha a mindennapok taposómalmában értékek maradnának az elcsépelt, és már rosszul értelmezett érzések, ezen igyekszik segíteni manóival, akiknek egyedi személyiséget is álmodott, hogy segítségükkel enyhíthető legyen a sok bosszúság.

Fotó: Török Eszter

Nem vagyok bölcs, nem vagyok tudálékos sem, annyit érzek, hogy valami elromlott a világban. Megjavítani nem tudom, de alkotásaimmal hozzá szeretnék tenni valami kis békét a mindennapokhoz, és remélem, hogy mosolyt csalok az arcokra manóim csámpás lábaival, vagy huncurka nézésükkel, és ha igen, az már számomra öröm

– mondta Eszter, akinek tervei között szerepel, hogy bővíti a manócsaládot.

Szeretném a tündérek családját is és az angyalokat is láthatóvá tenni. Remélem lesz még elegendő időm megtervezni, megalkotni, mesékkel megszemélyesíteni őket, mert ők is sokan vannak

– árulta el a csutkaművész, akit bárki követhet blogján, ha kíváncsi, hogyan alakul a manók és tündérkék sora.

7 Fotó megtekintése

Erdei manókat és tündéreket kelt életre a csuhézás mindentudója

Fotó: Török Eszter
Még több +
Fotó: Csepregi Andrea
Még több +
Fotó: Csepregi Andrea
Még több +
Fotó: Csepregi Andrea
Még több +
Fotó: Barnáné Juhász Ildikó
Még több +
Fotó: Török Eszter
Még több +
Fotó: Török Eszter
Még több +

S végül fogadjátok szeretettel Esztitől Wass Albert egyik kis történetét:

Wass Albert: Mese az erdőről
És ekkor jött a harmadik ember. Jött, megállt a tisztás széliben, és meghallotta sírni az erdőt. Meglátta a virágokat. A fákat. Meghallotta a csermelyt. És halkan mondta:
– Istenem, milyen szép…
És abban a pillanatban lehullt a szívéről egy nagy rozsdás lakat. Akkor kelt a nap. Kacagó sugarai aranycsikókon nyargalták végig a fák tetejét. Szempillantás alatt felszáradt a harmat, szétfoszlottak a ködök. Ragyogtak a kék ég, csillogtak a fűszálak. Egy sárgarigó felröppent a legmagasabb fenyő tetejére, és vidámat, nagyot füttyentett.

És erre egyszerre megszólalt minden madár. Kacagtak a virágok, és kacagott a patak. Tündérek táncoltak a fák alatt, bukfencet vetetek örömükben a manók. A szellő megcsiklandozta a fák leveleit, és fent a sziklán tavaszillatú madárdalokat énekelt a visszhang.

– Milyen szép! – mondta még egyszer az ember.
Az angyalok pedig odaléptek hozzá, egyenként, lábujjhegyen, és nyitott szívébe beletették a kincseiket. A jóságot, a szeretetet és a békességet. Magasan fönt, az égben, fehér felhőtutajon a Jóisten ült, maga. Bárányfelhőket pöfékelt nagy kék pipájából, és alámosolygott a földre.

Kiemelt kép: Csepregi Andrea

Golyóstollal kelti életre a papírt a nagykátai lány
Másfél óra csendes elmélyülés és az alkotás az, ami feltölti.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.