Mozgókép készítésével már előttük is többen próbálkoztak. A francia Emile Reynaud 1892-ben praxinoszkóp néven szabadalmaztatott tükrös szerkezetével 12 kézzel festett képet vetített egy másodperc alatt, így a nézők már mozgó rajzfilmet láttak.
A szintén francia Étienne Marey madárképek készítéséhez alkotta meg “fényképező puskáját”, de ez is csak néhány másodperces mozgófilmet vett fel.
https://www.youtube.com/watch?v=4nj0vEO4Q6s&feature=emb_logo
Az Amerikában dolgozó francia Louis Le Prince jött rá arra, hogy ha a képeket egy csíkra rögzíti, hosszú vetítési időt is elérhet, azaz eljutott a filmszalaghoz. Az amerikai Thomas Alva Edison kinetoszkópja lényegében kukucskáló doboz volt, amelyben 20 másodpercig lehetett egy henger palástjára felvitt képeket nagyítóval nézni. Egyik munkatársa egyesítette a filmet a szintén Edison által feltalált fonográffal: a “mozgókép megszólalt”.
A kinetoszkóp párizsi bemutatóján ott volt a Lumiere fivérek apja is, aki hazavitt Lyonba egy ilyen szerkezetet fiainak. August és Louis vetíteni szerették volna a képet, ennek érdekében megoldották, hogy a film szaggatottan mozogjon, s egy-egy kocka kétszer annyi ideig álljon a vetítőkapu előtt, mint ameddig a következő kocka a helyére ugrik. (A szem ekkor észleli a mozgást folyamatosnak.)
A képeket ugyanazzal a kinematográfnak nevezett készülékkel vették fel és vetítették le, 16 kockát másodpercenként. A fivérek 1895. február 13-án szabadalmaztatták találmányukat, az első filmvetítést 1895. március 22-én tartották a Nemzeti Ipart Támogató Társaság előtt. Egyperces filmjük címe A munkaidő vége volt, és gyárból távozó munkásokat ábrázolt.
1895. december 28-án már a párizsi Capucines sugárúton lévő Grand Café Indiai szalonjában fizető közönségnek, nyilvánosan mutatták be tíz filmjüket, ezek közül a Lelocsolt locsoló aratta a legnagyobb sikert. Az egy frank belépődíj mellett az első nap csupán 33 frank jött össze, ebből is 30 elment terembérletre.
A következő három hétben már jóval nagyobb érdeklődés és jóval nagyobb bevétel mellett, naponta húsz előadással szórakoztatták az érdeklődőket.
Lumiere-ék hétköznapi jeleneteket örökítettek meg: kártyázókat, egy dolgozó kovácsot, egy gyermek etetését, csak 1896-ban több mint negyven filmet forgattak. Ők készítették az első tudósítást a francia fényképészeti társaság konferenciájáról és az első dokumentumfilmet, a lyoni tűzoltókról, valamint az első rövid burleszket. 1896-tól operatőröket küldtek a világ számos városába, ahol nemcsak forgattak, hanem vetítéseket is rendeztek.
Ők készítették az első magyarországi filmfelvételt is a millennium alkalmával, de akkor ezt nem mutatták be, mert a képekről lemaradt az ünnepségeket megnyitó Ferenc József feje. A testvérek szolgáltatták az 1900-as párizsi világkiállítás egyik szenzációját is, amikor egy 21×16 méteres vászonra vetítettek.
Az Éden moziban színházi előadásokat is rendeztek, többek között Fernandel és Yves Montand is itt bontogatta szárnyait. A Lumiere fivérek a városban készítették 1895-ben A vonat megérkezik a La Ciotat állomásra című 45 másodperces felvételüket, a szemből közeledő mozdony látványa annak idején hatalmas pánikot keltett, több nő el is ájult. Az alkotást nemrégiben digitális technikával újították fel, így már nem “ugrál” és a részletek is élesebbé váltak.
Ahogy külföldön, úgy Magyarországon is a mozi sokáig a mutatványosok produkciója volt, akik sátraikban a bolhacirkusz és a bohócműsor között rendeztek vetítéseket. A Fényképészeti Értesítő 1896 áprilisában – alig négy hónappal azután, hogy a Lumiere fivérek bemutatták találmányukat – leírást közölt a kinematográfról, amellyel a Somossy Orfeum télikertjében (a mai Operett Színház helyén) Animatograph néven tartottak előadásokat.
Az első magyar mozgófilmet A táncz címmel 1901. április 30-án vetítették le az Uránia Tudományos Színház előadásának illusztrációjaként. Ennek kópiái sajnos elvesztek, csak a lapokban megjelent fotókról és képeslapokról ismerjük. Öt évvel később nyitották meg az első állandó pesti mozit az Erzsébet körúton Projektograph (később Odeon) néven. Az első mozipalota, a Royal Apolló 1915-ben nyílt meg az Erzsébet körúti Royal Szálloda kihasználatlan dísztermében, s hamarosan a főváros legnépszerűbb szórakozóhelyeinek egyike lett.
Az első egész műsort kitöltő magyar filmet 1912-ben (Kertész Mihály: Ma és holnap), az első a mai filmek terjedelmét elérő filmet 1916-ban (Uher Ödön: Mire megvénülünk) mutatták be. Az első magyar hangosfilm 1931-ben a Lázár Lajos rendezte A kék bálvány volt, de igazi sikert Székely István ugyanabban az évben bemutatott Hyppolit, a lakáj című vígjátéka aratott.
A színes technikát először Radványi Géza rendező próbálta ki 1941-ben (A beszélő köntös), az első teljes hosszában színes magyar film bemutatására pedig még csaknem egy évtizedet kellett várni: a Nádasdy Kálmán rendezésében és Ranódy László társrendezésében készült Ludas Matyi premierjét 1950 február végén tartották.
