Az Egy kis Itália oldal szerzője, Semperger Sommariva Kinga újabb olasz életérzés gondolatokat oszt meg velünk, melyek náluk, a Magyarországhoz oly közeli Friuli régióban, családi tradíciókra és hagyományokra épülnek.
Kinga lelkesen mesél a kezdetekről:
Amikor olasz életem első fejezetei íródtak a mindennapok által, sosem felejtem el, milyen bámulattal csodáltam, ahogy a “taljánok” olyan ízesen, örömmel és várakozásokkal teli ülnek neki a terített asztalnak. Nincs rohanás. Megtisztelik az ízeket, a finomságokat. Az evés öröm, ünnep és a nap egy rendkívül fontos része. Több ízben, több felvonásban. Az étkezés nem csak szükséglet, hanem értéket, kapcsolatokat, érzéseket teremt.
Éppen az autóval parkoltam, kezemben egy “ipari” tonhalas tramezzini-vel, annak amúgy csábító, félig leharapott háromszög alakú falatkájával, éppen mikor az anyósommal való találkozóra siettem. Hajdanában – danában, első olasz napjaim egyikén. Ő tetőtől – talpig sikkesen és elegánsan szinte sokkot kapott, mikor meglátta az “eszek-parkolok-telefonálok” triót, – és rákérdezett, hogy jól látja amit lát? S hogy mi van a kezemben? Mondom az ebédem, mert munka és rohanás van.
Elegáns mozdulatokkal kivette a kezemből a falatokat, csinos kis papírzsebkendőbe csomagolva kidobta és rám nézett:
Minden amit megeszünk, minket alkot. Szépen – lassan. A körülményeivel együtt. Nemcsak maga az étel. Hanem a körülmények is. Az étel pedig önmagában pedig azért is van, hogy jótékony hatása szívünk – lelkünk és testünk része legyen. Ezért megtiszteljük. Leginkább magunk miatt. Ez itt nálunk alapszabály. Az evés: Ünnep! Tiszteljük meg!
Aztán becsücsültünk egy kis kockás terítős Osteriaba a templom mellett és azt mondta:
Nem lehetünk olyan elfoglaltak, hogy nincs egy óránk magunkra a nap derekán. Az ételnek itt Olaszországban szépen nekiülünk, rákészülünk, megtiszteljük, s az ízekre pedig odafigyelve étkezünk. Ez adja meg a lelkét annak, amit eszünk.
Nonnának igaza volt. Szavai ma is itt csengenek a fülemben
Évekig rohanva ettem, megannyit mikróztam, előre csomagolt szendvicseket vettem és bizony sokszor az autóban “éltem” a számos vidéki tárgyalás miatt. Folyamatos emésztési problémáim is voltak a stressz, a félkész minőségű, ipari és tömegesen gyártott, tartósított élelmiszerek, és a nem odafigyelés miatt.
Azóta megtanultam, hogy mit is jelent Olaszországban az “étel”, mely a dolcevita életérzés egyik legfontosabb pillére. Mit, mikor és hogyan eszünk. S ennek pedig az alapját képező, örök fogalom a jó minőségű, szezonális, friss alapanyag.
Ráadásként, pont egy olyan olasz családba cseppentem, ahol a család feje e szakmában dolgozik Itália megannyi régióját átszelve, s annak neves, nemzeti képviselőjeként, jócskán elkezdtem belátni a színfalak mögé.
Sajtok, sonkák, prosciuttok, pasta-k…
Munkáink során, csodás itáliai gasztronómiai projektek részese lettem. Manufaktúrákat látogatva, olasz kis gazdaságoktól kezdve, piciny térségek családi Trattoria-it megismerve, egészen az eldugott családi gazdaságokig, Itália megannyi régiójának ízeit felfedezve. Belelátva a munkába s szenvedélybe, ami az igazi alapanyagok mögött áll, s a “kézműves” finomságokba. Sajtok, sonkák, prosciuttok, pasta-k, s például az igazi “Pomodoro” szósz készítésébe.
Elmerülve ezen munkákba, egy emberöltő is kevés lenne. De ami megadatik belőle itt Olaszországban élve, főként a munkánk során is, már azért nagyon hálásak vagyunk. Térségeket, ízeiket felkutatva, olasz családi vállalkozásokkal csodás együttműködő projekteket építve, az ember egy különleges világba csöppen.
Megtanultam, hogy az igazi olasz ételek egyszerűek, javarészük gyorsan, frissen, azaz espresso módon készül.
S a minőség bizony az egyik lényegi elem! … most nem a “turistahelyek” járnak a fejemben, hanem az igazán autentikus, eldugott kis családi Osteria-k, éttermek, melyek az igazi olasz, vidéki gasztronómiát örökítik tovább, nemzedékről nemzedékre.
Egy-egy tál ételben nincsen túlzott mennyiségű, sokféle, értelmezhetetlen alapanyag. Hiszen ami jó és friss, szezonális, annak karakteres az íze. Egyszerű és tiszta aromák keverednek, harmóniában a szezonnal, s követve a régiók adottságait. Tiszteletben tartva a tájat, s annak mini élelmiszeripari gazdaságainak szokásait, hagyományait.
S hogy mennyire várom már, hogy, ahogyan itt a tavasz, igazi “vidéki” olasz lány legyek, s tavasztól késő őszig, megannyi ilyen gasztro felfedezésre “induljak” Veletek, itt nálunk, titkos kis kóstolók és finomságok terén. Családi konyhákat, alapanyagokat s mindenttudó szakácsokat bemutatva nektek.
Hiszen nálunk Friuli-ban, a mezők, dombok, erdők, tavak, hegyek, folyók és a tenger finomságai is mind az asztalra kerülnek. Pontosan akkor, amikor annak a lehető legfrissebb szezonja van. Ezekhez megannyi tradícionális recept és hagyomány is csatlakozik. Ez a mostani időszakban pedig méginkább kiemelt szerepet kap, hiszen sokat főzünk otthon és végre megannyi időnk van régi receptek között keresgélni, kutakodni és felfedezni nálunk például az antik Friuli ízeket.
Megtanultam azt is, hogy az asztal mellett nincs mobiltelefon, de ahogy Nonna is elmondta, az asztalnál mi vagyunk. A család, az ízek és a szeretet. Ez mindennél fontosabb. Merüljünk el ebben.
Sokat tudnék még írni és mesélni Nektek, hogyan váltakoznak az Antipastik, majd a tésztás és húsos főételek, s hogy miként rabolják el a szívünket a dolci-k. Mi a titka az olasz főzésnek, hogyan őrizzük a tradícionális Friuli konyhatrükköket? De legyen ez majd egy következő írás megannyi sora.
Szerző: Egy Kis Itália
