India egyik tagállamának fővárosában, Lakhnau-ban egy óvoda udvarában különös mangófa áll. Lombozata akkora, hogy akár 15 ember is kényelmesen elfér alatta, ágai telis-tele vannak gyümölccsel. Az ágak azonban különböző textúrájú levelekkel vannak tele: az egyik ágon tompa zöld vagy olajzöld; másikon fényes és élénk levelek sorakoznak.
Az egyes ágak mangói is másképp néznek ki: van kerek, ovális vagy vese alakú, vannak zöldek, sárgák, narancssárgák, rózsaszín és lila árnyalatúak. Ez a varázslatos mangófa több mint 300 fajta mangót terem, írja az Atlas Obscura.
Indiában már évszázadokkal ezelőtt is termesztettek mangót és az ország napjainkban is a világ legnagyobb mangotermelője, hiszen Indiában több mint 1000 fajtát termesztenek.
A 80 éves Kalimullah Khan, akit „Mangóemberként” ismernek, fia segítségével 22 hektár termőföldet művel meg, amit először a nagyapja vetett be az 1900-as évek elején.
Amikor Khan abbahagyta a középiskolát és elkezdett a mangóval foglalkozni, a család csak néhány helyi fajtát termesztett, hasonlóan a közeli mangófarmokhoz. Khan azonban már 15 évesen érdeklődött a mangó-oltás iránt, ekkor látott ugyanis egy barátja kertjében keresztezett rózsákat, és az egyik keresztezett rózsa különböző színű virágokat növesztett.
Khan kíváncsi volt rá, vajon egy fa képes-e különféle gyümölcsöket teremni? Meg akarta ismételni a mangóval, amit a rózsánál látott.
17 éves volt, amikor a mangó hét változatát oltotta egyetlen fába. Megszakadt a szíve, amikor az áradások elpusztították a fát, de elhatározta, hogy még többet megtud az oltásról, többet annál, mint amit a családi gyümölcsösben tanult.
Az évek során Khan finomhangolta az oltás művészetét. 1987-ben több különböző fajtájú dugványt oltott be egy 100 éves mangófába. Mintákat gyűjtött az ország egész területéről, és ritka fajtákat keresett.
Khan szerint a különleges fa az óvoda udvarán ma már több mint 300 féle mangót terem.
Ez a csodafa nem csak fa, hanem önmagában is gyümölcsös, egy univerzum
– mondja Khan.
A kérdésre, hogy hogyan védi meg a fát a madaraktól és a rovaroktól, így felelt:
Nem ijesztem el őket. A természet ajándéka mindenki számára megosztható
– mondja.
Khan és fia a szüret idején ládákba csomagolják a gazdaságuk termékeit, hogy eladják, de a csodafa gyümölcsét ingyen adják azoknak, akik ellátogatnak a fához, amiről Kahn olyan szeretettel beszél, mint saját gyermekéről.
Khannak sok híres látogatója volt már a gazdaságban, és számos díjat is nyert, köztük a Padma Shri-t, India egyik legmagasabb polgári kitüntetését és a limcai rekordok könyvébe is bekerült. Dubajban és Iránban járt, hogy tanítsa az oltás művászetét, és 1999-ben egy több mint 54 fajtájú mangófát hozott létre a Mughal-kertek számára, amik a Rastrapathi Bhavanhoz, India elnökének hivatalos rezidenciájához tartoznak.
Kahn munkáját azonban nem mindenki dícséri.
Ez csak művészet, és nincs kereskedelmi értéke
– mondja DK Sharma, az indiai Mangótermesztő Szövetség alelnöke, aki Khan termékét kritizálja, mert szerinte nem kedvez a termelőknek.
Khan nem ért ezzel egyet. Rámutatott, hogy az oltás hihetetlenül gyakori művelet, mivel a gazdák és a termelők következetességet akarnak, nem pedig a magból történő termesztés változékonyságát. Saját munkáját gyakorlati értékű művészetnek tekinti.
Halálom után is tovább akarok élni, a mangókon keresztül. Remélem, hogy az emberek megeszik munkám gyümölcsét, és valamilyen módon hasznot húznak belőle. A természet szépsége az, hogy folyamatosan ad
– mondja Khan.