Mozaik

Róma közelében is egy euróért árulják a házakat

Getty Images
Getty Images

Olaszországban több tucat falu kínálta eddig is egy euróért a házakat a teljes elnéptelenedés megelőzése érdekében. Ezek a települések jellemzően az ország eldugott csücskeiben voltak, akik egy nagyvároshoz, Rómához közel szerettek volna költözni, azoknak nem kedveztek ezek az ajánlatok, egészen mostanáig.

A CNN cikke szerint Maenza kisvárosa lett az első Lazio régiójában, ahol átszámítva alig több mint 350 forintért árulják az ingatlanokat. Innen Róma valamivel több mint egy óra alatt elérhető autóval, de a tengerpart sincs messzebb.

A fővárostól délre található történelmi település dombokra épült, most pedig számos kőlakást tesznek elérhetővé szinte ingyen az érdeklődőknek.

Claudio Speduti polgármester arról beszélt, az ambiciózus tervet szülővárosának újjászületéséért hívta életre. Minden használaton kívüli, omladozó ingatlant szeretnének helyreállítani.

Az eredeti tulajdonosokkal kapcsolatba léptek, ők átadták azokat az önkormányzatnak, amely piacra dobja a lakásokat jelképes összegért. Az ajánlatok a falu honlapján megtalálhatók.

Azt remélik, hogy megközelítőleg száz elhanyagolt birtokot sikerül majd felújítani. Ezek közül több már olyan rossz állapotban van, hogy veszélyt jelent a járókelőkre is.

Getty Images

Az első házakért augusztus 28-ig lehet jelentkezni online, de a polgármester megnyugtatott mindenkit, hogy a közeljövőben újabb és újabb ingatlanokat hirdetnek majd meg.

Ahogy más, hasonló akciókat indító olasz falvakba is bevált szokás, akinek sikerül házhoz jutnia, három éven belül fel kell újítania azt és ötezer eurós, átszámítva úgy 1.8 millió forintos kauciót kell letennie, amit a felújítás végén kézhez kap. A munkálatok megkezdése előtt emellett részletes tervet is be kell mutatni a renovációról.

Amennyiben egy házra több pályázat is érkezik, akkor prioritást élvez majd az, aki tényleg itt akar letelepedni és aki a leghamarabb végezni tud a felújítással.

Getty Images

Sperduti arról is beszélt, hogy más olasz településekkel ellentétben ők nem az elnéptelenedéstől félnek, még akkor sem, ha az elmúlt húsz évben nem ment háromezer fölé egyszer sem a lakosok száma. Maenza sokkal inkább a befektetőktől akarja megvédeni a falut.

Ez nem egy haldokló város, még mindig lakják az óvárost az emberek, de átalakításra, friss levegőre van szükség

– magyarázta a polgármester.

A legtöbb eladó ingatlan alapterülete valahol 50 és 70 négyzetméter között van, ezért a felújítási költségek sincsenek az egekben. Az önkormányzat úgy számol, hogy már 5 ezer euróért megoldható ez.

Kapcsolódó
Ez a falu őrizte a hosszú élet titkát. Ma rá sem lehet ismerni
Campodimele a példája annak, hogyan halhat ki akár néhány évtized alatt egy korábban még élettel teli falu.
Olvasói sztorik