Mozaik

Kőforgatót kaptak lencsevégre Orosháza határában

Palcsek István Szilárd / KMNPI
Palcsek István Szilárd / KMNPI

Magyarországon ritkán előforduló madárfajt, egy kőforgatót figyeltek meg a napokban a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.

A park honlapja szerint az északi tengerpartok költőmadara az igazgatóság Kardoskúti Tájegységén, Orosháza és Székkutas között, egy vizes területen bukkant fel. Vonulásban lévő szürke cankók, pajzsoscankók, parti lilék és havasi partfutók között tartózkodott.

Palcsek István Szilárd / KMNPI Havasi partfutó, kőforgató és egy parti lile.

Mint fogalmaznak, a kőforgató jellegzetes táplálkozásmódjáról kapta a nevét: a parton, az aljzatban lévő köveket, kagylóhéjakat felforgatva keresi rovarokból, férgekből, csigákból álló eleségét.

Vonulási útvonalai a tengerpartok mentén húzódnak, a kontinens belsejébe viszonylag kevés egyed jut el. Ennek ellenére Magyarországon kis számban, de rendszeresen megjelenik, leginkább szikes tavakon és lecsapolt halastavakon.

A faj hosszútávú vonuló, az európai madarak Dél-Afrikáig is eljutnak. Nálunk ősszel, augusztus elejétől október közepéig, végéig lehet számítani a megjelenésére.

A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül a Biharugrai-halastavakon minden tavaszi és őszi vonuláskor felbukkan egy-két példány, de láttak már kőforgatót a Dévaványai-Ecsegi pusztákon is, legutóbb például 2020-ban, a nagylaposi szikes tavon.

Kapcsolódó
Kiderült, körülbelül hány madár él a Földön
Házi verébből van a legtöbb.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik