Mozaik

Kerékpárút szélesítés miatt vágták ki az ikonikus, 250 éves tihanyi fát

Év Fája
Év Fája
Az sem kárpótol, hogy a helyére 18 új fát ültetnek.

Bicikliút szélesítésnek esett áldozatul Tihany 250 éves, ikonikus fája, a Tihany kapuja néven ismert, tavaly az Év Fájának is jelölt 250 éves nyárfa, írta meg a telex.hu.

Kapcsolódó
Hős fa, melyhez II. Rákóczi Ferenc is kikötötte a lovát
A ziliziek büszkesége az igazi túlélő fa.

A Balatoni Bringakör teljes megújításának részeként a tihanyi kerékpárutat a biztonságosabb biciklis közlekedés érdekében 2 méterről 3,3 méterre szélesítik. A helyi önkormányzattal és a kezelőkkel történt egyeztetések alapján kijelölt nyomvonallal érintett fákat minden szükséges engedély birtokában vágták ki. Helyettük összesen 18 új fát ültetnek az érintett területen.

A települések összekötésére a főúttal párhuzamos, már meglévő nyomvonal szélesítésén kívül más nyomvonaljavaslat nem jött számításba, mivel abban az esetben vélhetően többször ennyi fa kivágásával járt volna a kivitelezés

– állítja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A monumentális, 13 méter magas, 2-3 méter törzskerületűfa alatt kerékpárosok ezrei mentek el az év szinte minden szakában, élvezve az árnyékot, amit a fa adott a nagy nyári melegekben.

Kapcsolódó
Kidőlt a Jeli Varázskert 400 éves ikonikus bükkfája
A fa még élt, de az odvas üreg fölött kettétörte a szél.
Olvasói sztorik