Mozaik

Végnapjait éli a pálos kolostor Olaszliszkán

wikimedia commons
wikimedia commons
Egykoron postahivatal és vendégfogadó is működött az épületben.

Lelkes lokálpatrióták, műemlékvédelmi szakemberek időről-időre felhívják a figyelmet az olaszliszkai Traktér – volt Pálos Kolostor – épületére, amely 500 éves múltjával emblematikus idegenforgalmi látványosság lehetne a településen.

Kapcsolódó
Összedőlt a Szent-György hegy legendás kápolnája
Ify Lajos atya Emmaus kápolnájának a sorsa bevégeztetett.

A közelmúltban a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakértői is szemlézték-fotózták épületét, s – mint műemléket – megmenthetőnek, felújíthatónak találták. Az erősen leromlott állapotú olaszliszkai Traktér, a község második legrégebbi épülete a települési “alvég” kezdetén található. Az 1508-ban épült, egykori pálos rendi kolostor volt dézsmaszedők háza, postakocsi pihenő és állomás valamint vendéglő, fogadó is.

wikimedia commons

1504-ben Perényi Imre a terebesi pálos szerzeteseknek adományozta Olaszliszkát azzal a feltétellel, hogy építsenek ott kolostort. Ez 1508-ban meg is történt, ám 1567-ben Olaszliszka visszakerült a szepesi prépostsághoz.

A XVII. század elején királyi dézsmaszedők érkeztek a községbe, akik hosszú éveken keresztül a Traktér épületében tartózkodtak. A XVIII. században postaállomást és vendégfogadót hoztak létre benne.

Az épület múltjához több történet is kapcsolódik, a legismertebb Mikszáth Kálmán: Különös házasság című regénye, amelynek állítólag ez volt az egyik helyszíne. A 19. században vendégfogadót hoztak itt létre, emiatt nevezik ma is Traktér-nak. Szájhagyomány szerint 1847. július 8-án Petőfi Sándor Szerencsről lovas szekérrel utazott Sárospatakra. Miután a város virágcsokrokkal köszöntötte őt megebédelt és elidőzött a Traktér épületében.

wikimedia commons

Az épület gazdag múltjára mai, romos állapotában már kevés dolog utal, a szakértők azonban időről-időre felhívják rá a figyelmet – amennyiben ugyanis továbbra is védelem, elképzelés és hasznosítás nélkül áll, végleg az enyészeté lehet.

A község elöljárói többször tettek lépéseket az örökösnél az épület megmentésére, de máig nem tudtak eredményt elérni.

Kapcsolódó
Az életelixír, aminek a receptjét csak két szerzetes ismeri a világon
A likőr elkészítéséhez 130 gyógynövényt használnak fel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik