Mozaik

Nulla eurós bankjegyre kerül a gyulai Almásy-kastély

MTI/Rosta Tibor
MTI/Rosta Tibor

Hazánk harmadik helyszíneként szerepel nulla eurós emlékpénzen a gyulai Almásy-kastély, számolt be róla a beol.hu.

A lap tudósítása szerint a valódi euro bankjegyeket is gyártó, párizsi nyomdában készülnek azok a 0 euro értékű bankjegyek, amelyeken szombattól a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont is szerepel.

A hivatalos emlékbankjegyek gyártásának kezdeményezése, amelynek témája egy fontos kulturális emlékmű, idegenforgalmi hely, múzeum, nemzeti park, híres személyiség vagy rendezvény lehet, Franciaországban indult.

Az, hogy június 25-től a gyulai Almásy-kastélyt ábrázoló bankjegy is megvásárolható lesz, az épület nagyszerűsége mellett az itt látható egyedülálló kiállítás és az innovatív működtetés elismerését is jelenti.

Megtisztelő, hogy hazánkban harmadik helyszínként a gyulai Almásy-kastély jelenhet meg a gyűjtők számára különleges bankjegy sorozaton

– közölte a kiállítóhelyet is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Fekete-Dombi Ildikó hozzátette: öröm számukra a megjelenés egyfelől a gyűjtők nagy száma miatt, s azért is, mert egyben egy újszerű, kreatív ajándéktárgyat is tudhatunk az ajándékbankjegyben, amely minden bizonnyal a kastély látogatóinak is kedvence lesz.

A gyulai kastély vezetője elmondta továbbá, kiváló minőségű termékről van szó, amely hatalmas gyűjteményt hozott létre egész Európában. Gyűjtői értéküket az adja, hogy minden darab egyedi a sorozatszámozásnak köszönhetően, mint a hagyományos bankjegyek esetében. 

A gyulai Almásy-kastélyt ábrázoló EuroSouvenir bankjegyek szombaton 19 órától kaphatók a kastély parkjában, 1500 forintos áron. Az emlékpénz a későbbiekben a kastély ajándékboltjának állandó kínálatában szerepel majd, illetve interneten is megvásárolhatók lesznek.

Az első magyar Euro Souvenir – mely a lillafüredi Hunguest Hotel Palotát ábrázolja – október elején jelent meg, emellett a keszthelyi Festetics-kastélyt ábrázoló nulla eurós van még forgalomban.

Kapcsolódó
A világon bárhol megirigyelnék a Gyulai vár szépségét
Ötvös Sándor bámulatos fotókat készített a 600 éves építményről.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik