Rigó-, cinege,- és harkályfajok, fehér gólyák, sündisznók és denevérek is vendégeskednek Salgótarján közelében működő Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpont madármentő állomásán – olvastuk a Nool hasábjain.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának salgótarjáni telephelye 2010-ben épült meg, és azóta kerülnek hozzájuk időközönként madarak és különféle állatok is.
Nagyon változó, hogy milyen gyakorisággal hoznak állatokat, évente hozzávetőlegesen 200 példány kerül hozzánk, így különböző védett madarak, sündisznók, denevérek, akár még hüllők, gyíkok is. Jellemzően egyébként gerincesek érkeznek hozzánk, de mindegyik védett faj
– közölte Papp Ferenc természetvédelmi őr.
Hozzátette: nem kórházként üzemelnek, de természetesen ellátják a bajba került állatokat, adnak nekik enni, fajtájuknak megfelelő takarmányt kapnak. Minden hozzájuk került állatot megpróbálnak külön-külön tartani, de az azonos fajú kis és a nagy testűeket közös élettérbe helyezik el. Amennyiben egy-egy beteg állat esetében ellátás szükséges, akkor igyekeznek szakorvoshoz eljuttatni a sérültet.
Papp Ferenc a madarakkal kapcsolatban elmondta, hogy gyakran van náluk egyebek mellett egerészölyv, barna rétihéja, fehér gólya, vörös vércse, karvaly, fekete rigó, cinege félék, macskabagoly, kuvik, erdei fülesbagoly, valamint harkályfélék és fecskék is.
Mivel minden állat a természetes élőhelyén érzi jól magát, ezért arra törekszünk, hogy minél előbb visszakerüljenek oda, tehát egy idő után szabadon engedjük őket. Természetesen olykor előfordul, hogy nem lehet elengedni némely legyengült egyedet. Az elmúlt évek során egyébként több mint százféle állatfaj megfordult már nálunk, jelenleg tizenegy különböző található nálunk, de a létszám folyamatosan változik
– emelte ki a természetvédelmi őr.