Mozaik

Cukiságbomba szurikáták születtek Szegeden

Zooszeged.hu
Zooszeged.hu

Hosszú évek teltek el azóta, hogy szurikáták legutoljára szaporodtak a szegedi vadasparkban, majd egy új csapat formálódott fiatal egyedekből a múlt év elején, és ebben az új családban születtek a kölykök – írta meg cikkében a Zooszeged.

Kapcsolódó
Csodájára járnak a panda ikreknek Nyíregyházán
A kis fehér oroszlán is a kedvencek közé tartozik.

A születés pontos idejét nem ismerjük, hiszen a hatalmas és kiterjedt üregrendszerük mélyén töltik első napjaikat, így a gondozóik – szülők állapota alapján – csak következtetni tudnak az örömteli eseményre, ami jelen esetben augusztus első heteit jelenti.

Ahogy a picik egyre nagyobbak lesznek, úgy egyre bátrabbá is válnak, így már meg lehet őket figyelni a nap legnagyobb részében.

Ez a mongúzféle kisragadozó a Dél-Afrika félsivatagos területeinek, száraz szavannáinak lakója. Elsősorban kisebb gerincesekkel és gerinctelenekkel táplálkozik, de szívesen fogyaszt növényi eredetű táplálékokat is. A családjaiban többnyire csak a legmagasabb rangú nőstény és hím szaporodik, a többiek a kicsik nevelését, valamint a csapat védelmét segítik.

Mindig van egy őrszem, aki jellegzetes szurikáta testtartásban, felegyenesedve kémleli a vidéket. Talán emiatt, és azért, mert előre néző szemeik vannak, apró emberek benyomását keltik, rendkívül népszerűek.

Kapcsolódó
Pótanya gondozza a szurikátakölyköt a Szegedi Vadasparkban
A fiatal példányt, amint megerősödik, igyekeznek visszaszoktatni társai közé.
Olvasói sztorik