Mindhárom hazai induló − Székesfehérvár, Veresegyház és Orfű − teljesítményét elismerte az Európai Virágos Városok és Falvak verseny szakmai zsűrije. Az Entente Florale Europe díjátadó gáláját Balatonfüreden tartották 2022. szeptember 24-én, írja szerdai közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A cikkben emlékeztetnek, 1975 óta rendezik meg a virágos városok és falvak európai megmérettetését, az Entente Florale Europe-ot, amelynek 1990 óta Magyarország is visszatérő szereplője. Különös megtiszteltetés érte idén a verseny hazai szervezőjét és lebonyolítóját, a Magyar Turisztikai Ügynökséget, valamint partnerszervezetét, a Virágos Magyarország mozgalmat, hiszen a a 2019 óta idén először újra megrendezett verseny gálaünnepségére Balatonfüreden került sor. A díjátadón hat ország több mint 150 képviselője vett részt.
Az idei évben a Virágos Magyarország korábbi nyertesei, Székesfehérvár, Orfű és Veresegyház képviselték hazánkat a nemzetközi megmérettetésben. A versenyben részt vevő országok képviselőiből az ír Dr. Christy Boylan tájépítész vezetésével felálló zsűri június 17-22. között kereste fel a három magyar települést, akik osztrák, belga, holland, ír, német és cseh városokkal és falvakkal voltak versenyben a saját kategóriájukban.
A hazai indulók ismét öregbítették a hazai környezetszépítés jó hírnevét:
- Székesfehérvár arany minősítést és jógyakorlat különdíjat érdemelt ki,
- Veresegyház ezüst minősítést és elnöki különdíjat kapott,
- míg Orfű arany minősítéssel zárta az egyre inkább a fenntarthatóság szempontjai szerint zajló versenyt.
Ez a hazai pályázatok értékelésében is visszaköszönt, hiszen Székesfehérvár jógyakorlat különdíjával a zöldfelület-fenntartásba illeszkedő szociális foglalkoztatási programot jutalmazták, Veresegyház elnöki különdíja a városi termálvízfűtéses hálózatért járt, míg Orfűn a minőségi turizmust és a természeti, táji adottságok fenntartható hasznosítását emelte ki a zsűri.
A Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen az eltelt 29 évben díjazott hazai települések az európai megmérettetéseken eddig 11 arany-, 29 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további 10 pályázót pedig Európa-díjjal jutalmaztak.