Kertünk-Portánk

Vályogépítők újítanák fel a leégett ácsi házat

facebook/vályogfal
facebook/vályogfal
Jótékony célú tábor keretében kerülhet sor a munkálatokra.

Korábban megírtuk, hogy idén júliusban szikra lobbantotta lángra egy Ácson élő ötfős család pajtájának tetejét. Percek alatt leégett az istálló, az erős szél miatt a lángok átterjedtek a lakóépületre is, mely lakhatatlanná vált.

A házaspár egy örökbe fogadott és két nevelt gyerekkel lakott a vályogházban. A tűzeset óta egy 41 négyzetméteres lakás az életterük, melyet a helyi önkormányzat biztosít számukra.

A tragédia után Gáspár János vályogfal-építő mester – akinek Balatonendréden rendezett vályogos táborában részt vett a családfő és nagykorú fia, hogy elsajátítsák a vályogban rejlő tudást és a saját kis házukat fel tudják újítani – nemes kezdeményezéssel állt elő: elegendő jelentkező esetén Ácson, a leégett háznál vályogos tábor keretében segítene a ház felújításában.

Most már látható a tábor lehetséges időpontja, mely november 21-től 28-ig tart majd. A tetőszerkezet újjáépítését követően lesz lehetőség a vályogfalazat helyreállítására. A tábor részvételi díjaiból összegyűlt teljes bevétel a ház felújítására fordítjuk

– mondta a Sokszínű vidék érdeklődésére Gáspár János.

A tábor ideje alatt elkészítik a ház belső vályogvakolatát és kimeszelnek, miközben a segítőkész táborozók elsajátíthatják a vályogvakolat elkészítését a helyszínen található agyagból homok hozzáadásával.

A vályogtégla vetés technikája és a rakott sárfal készítése mellett a kenderköteles vakolatdíszről is lesz lehetőség ismereteket szerezni. Szeretettel várok minden tanulni és segíteni vágyó érdeklődőt

– fűzte hozzá a vályogfal-építő mester.

A táborról részletek IDE KATTINVA találhatók.

A család támogatására az alábbi elérhetőségeken is van lehetőség.

Számlatulajdonos: Gyevnárné Szücs Erika

Számlaszám: 11773401-01-886090

IBAN: HU761177-34-01-01-88-6090-00000000

Swift kód: OTPVHUHB

Aki nem magánszemélyként szeretne adományozni, az az Ács Város Fejlődéséért Alapítványon keresztül teheti meg.

Bankszámlaszám: 63200092-15901385-00000000. A közlemény rovatban kérik feltüntetni: „Adomány a tűzkárosultak részére”

Kapcsolódó
Így készül ősi technikával a vályogfal
Rakott sárfalnak is nevezik - a munka nem egyszerű.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik