Virágzó vidékünk

Madár lakópark épült a debreceni Nagyerdőben

MTI/Vajda János
MTI/Vajda János
Átadásra már volt új lakója is.

Madár lakópark sétányt alakítottak ki a debreceni Nagyerdő parkerdei területén, a 16 állomásos sétányt szerdán adták át – közölte az MTI.

Keszthelyi Nikoletta, a Technológiai és Ipari Minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a kormány fontos környezet- és természetvédelmi célja, hogy megőrizze a Kárpát-medence, benne Magyarország természeti értékeit, élővilágának sokszínűségét, és ebbe a munkába bevonja az önkormányzatokat.

A zöldterületek bővítéséről szólva kiemelte: az elmúlt ötven évben 30 százalékkal nőtt az erdősített területek nagysága, 2019-ben hirdették meg az országos fásítási programot, benne az Újszülöttek fája kezdeményezéssel. A program keretében 2030-ig minden újszülött után tíz fát ültetnek el, tavaly már 1,1 millió fát sikerült így elültetni.

Szólt arról is, hogy a kormány kiemelt célja a klímasemlegesség elérése 2050-re, ennek részeként számos program indult, mint például a zöld busz program, amelyhez Debrecen az elsők között csatlakozott, és már 12 elektromos busz közlekedik a városban.

Részt vesz a város a levegőminőség javítására indított kezdeményezésekben, a közösségi kertek kialakításában is, a Civaqua program pedig a térség vízutánpótlásának javításában jelent megoldást a jövőben – sorolta a helyettes államtitkár.

A szemléletformálást segíti például a Te szedd! mozgalom, amelybe már több mint ötszáz oktatási intézmény és civil szervezet kapcsolódott be, vagy a Tisza és mellékfolyóit a műanyag palackoktól megtisztítani hivatott program, amelyet tavaly 30 millió forinttal támogatott a tárca.

A környezetvédelmi nevelést szolgálják a zöld óvodák, 1100 ilyen óvoda működik az országban, minden negyedik gyerek már zöld óvodába jár, az iskolakert program keretében pedig 290 intézményt, több mint ötvenezer diákot értek el – mondta.

Keszthelyi Nikoletta értékelése szerint e programokhoz jól illeszkedik a debreceni madárlakópark-sétány kialakítása, ahol interaktív módon ismerkedhetnek az érdeklődők az erdőben élő madarakkal, állatokkal.

MTI/Vajda János

Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere azt mondta, a madárlakópark-sétány egyedülálló innováció eredménye: a sétány mentén a parkerdőben 16 állomást alakítottak ki, mindenhol más-más típusú madárodút helyeztek el. Az odukra egy-egy oszlopon lévő madársziluett hívja fel a figyelmet, a rajta lévő QR-kód segítségével pedig egy rövid videofelvételt indíthatnak el az érdeklődők, amelyen szakemberek beszélnek az adott madárfajról.

Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy a debreceni Nagyerdő az ország első természetvédelmi területe, amelynek védelme ma is kötelessége a városnak.

A madárodúk mellett lepkeházat, békalakot, rovarhotelt és süngarázst is elhelyeztek a sétányon, az erdő lakói már ismerkednek ezekkel, de van olyan madárodú is, amelybe az átadásra már beköltözött a lakója. (MTI)

Kapcsolódó
Madárbarát kertet alakítottak ki a szolnoki mentősök
A szépen gondozott parkban most már a madarak is igazán jól érzik maguk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik