A szolnoki mentőállomáson dolgozók nem csak az emberekre, hanem a kismadarakra is odafigyelnek. Ezt mutatja az is, hogy a napokban egy helyi önkéntes vezetésével, a lakosság segítségével madárbaráttá tették a környezetet, madárodúkat telepítettek a mentőállomás parkosított kertjébe, írja a szoljon.hu.
Az ötletgazda Tóth Gyula volt, aki úgy gondolta, munkahelye parkja tökéletesen védett terület, ideális hely lenne madárodúk kihelyezésére. Felvette a kapcsolatot Hajdú Tamással, a Madármegfigyelő Szolnok Állomás tulajdonosával, aki örömmel segített a mentőállomás madárbaráttá tételében.
Felmérték a terepet, beszerezték az engedélyeket, majd a lakossági összefogás révén összegyűlt 10 odút kihelyezték a mentőállomás parkjába.
![Madárbarát kertet alakítottak ki a szolnoki mentősök 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2021/05/187503950_1145450895959314_3403726249596117761_n.jpg)
Az engedélyek beszerzése után öt B, három A és két C típusú odút, valamint két ponton itató-fürdőhelyet telepítettünk, ami szintén elengedhetetlen kelléke egy madárbarát kertnek
– mondta el Hajdú Tamás.
A természetbarát fiatalember szerencsére egyre több „felkérést” kap. Így például a szolnoki mentőállomás után hamarosan a martfűi mentőállomásra is odúk kerülnek.