Kertünk-Portánk

Nem csak nyáron fontos a víz a madaraknak

Az ivás mellett a vízfürdő a tollazatuk tisztán tartásához is fontos.

Tartós, több napig vagy hétig tartó kemény fagyok idején nem csak a táplálék, de a folyékony halmazállapotú víz megtalálása is kritikus tényezővé válik a madarak túlélése szempontjából. A fagyos levegő ugyanúgy kiszáradást okozhat a szervezetnek, mint egy forró kánikulai nap. Ezért kell télen a madaraknak – kirándulókhoz és a hegymászókhoz hasonlóan – fokozottan ügyelniük a folyadékvesztés pótlására, írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapja.

Magától értetődő lehetne, hogy aki szomjas, télen egyen havat vagy jeget. Csakhogy Magyarországon gyakran szárazak, hó- és zúzmarametesek a telek, így ez a vízutánpótlási forma nem mindig lehetséges, ráadásul a fagyot víz fogyasztása nagyon megterhelő.

A madaraknak azonban nem csak az iváshoz van szükségük vízre, a vízfürdő a tollazatuk tisztán tartásához is fontos. Ezért kell hangsúlyosan odafigyelni arra, hogy a lehető legtöbb madáretető mellett működjön itató-madárfürdő is. Azok, akik télen is itatják a madarakat tudják, hogy szárnyas kosztosaink majdnem olyan gyakran láthatóak az itatókon, mint magot, almát, cinkegolyót csipegetve.

Az itatók jégtelenítése

Nem szükséges a nap minden percében vizet biztosítani a szárnyasoknak. Már az is nagy könnyebbség nekik, ha legalább néhány órán keresztül hozzáférhetnek. Elegendő, ha naponta egy-két alkalommal kiszedjük az itatóból a jeget, és a helyére maximum langyos csapvizet töltünk. Itatónak legjobb 40–50 cm átmérőjű, 5–10 cm mély műanyag virágalátét, amiben a madarak fürödni is tudnak.

Néhány trükk a téli itatás megkönnyítéséhez

  • Ha az itató napon van, akkor a gyenge téli napsütés is késlelteti a víz befagyását.
  • Télen különösen előnyös a lágy műanyagból készült műanyag virágalátét itatótálca, mert ebből annak sérülése, eltörése nélkül eltávolítható a jég.
  • A jégtelenítés úgy a legkönnyebb, ha a kézmeleg vízből a jégre és az edény hátuljára is csorgatunk egy keveset.
  • A reggeli jégtelenítés elkerülhető, ha este kiöntjük az itatóból a (még vékony jéghártyával fedett) vizet.
  • Ha éjszakára egy követ teszünk a kazánra, fűtőtestre, akkor ezt a felmelegedett “indián radiátort” a jégtelenített itató vizébe téve elodázható a befagyás.
  • Ablakpárkányon, erkélyen, a házhoz közeli itatón, hosszabbító segítségével, 10-20W-os termosztátos (beállítható hőmérsékleten automatikuson ki- és bekapcsoló) akváriumfűtővel, galambászok által is használt melegítőlappal, kis költséggel folyamatosan fagypont feletti hőmérsékleten tartható az itató vize.
  • Etetni-itatni erkélyen, ablakpárkányon is lehet.
  • Az etetőre kihelyezett alma nem csak élelmet, de némi vízutánpótlást is jelent a madarak számára, ha ez kőkeményre fagyott, csurgassunk rá meleg vizet, hogy felpuhulva a gyengébb csőrű madarak számára is megkönnyítsük a csipegetését.

Kiemelt kép: Facebook/MME/Orbán Zoltán

Drasztikusan csökken a madarak száma
Csak az amerikai kontinensről 3 milliárd madár tűnt el.
Olvasói sztorik