Életmód

Mágiával segít az embereken a fiatal magyar táltos

Szemző Gábor
Szemző Gábor
Szemző Gábor a rábaközi táltosok hagyatékának őrzőjeként mesélt átlobbantó beavatás-élményekről, ősi szellemekről és az igazi hazaszeretetről.

Szemző Gábor a szellemvilág működését évtizedek óta kutatja. A “Szem” néven ismert táltos úgy véli, őseink korántsem voltak ennyire összezavarva és elterelve a “küszöb innen és túli” dolgokban. Örök kutatóként szeretné segíteni az emberek tisztánlátását.

Beavatták egy táltoskoronával

Egy rábaközi táltos utódja vagyok, Máté Imre 2005-ben hívott magához. Akkor ő azt mondta, már várt rám. Isten nyugosztalja, az író volt az, aki megalkotta a Yotengrit címen ismert könyveket. Az idős táltos elődjei kérésére ki is adta a művét, mert úgy gondolta, az ősi tudás segíthet a bajban

–mesélt a nagy találkozásról Szemző Gábor a Sokszínű Vidéknek. „Szem” hozzátette, egy előadás után beszélgettek, majd Máté Imre egy táltoskoronával felavatta.

Gábor szerint a közvélekedésben az él, hogy a Táltosok születnek, és nem kívülről lesznek azok. Esetében az avatás pillanata valójában arról szólt, hogy az egyik táltos a másikat felismerte és megerősítette a dolgában.

A szellemvilág útján jár

Tizenhat éves korában kezdődött, amikor elhívták a barátai egy szellemidéző szertartásra. A különös eset után kezdett Gábor mélyebben foglalkozni a mágiával és a szellemvilággal. Megtudta, hogy senki sem földi lény „idelenn”, mindenkinek rendeltetése és szellemneve van.

Ezek a nevek a jelenlegi neveinken túl, mint lényegi fogalmak egyenértékűek az életfeladatainkkal. Hamarosan megtaláltam az utamat, a fő célkitűzésem az lett, hogy segítsek az embereknek rátalálni magukban az Isten által rájuk bízott életfeladatokra. Számos módszerrel „megnyitom” a tudatukat azoknak, akik elég elszántak és tiszteletadók az út és a szellemvilág iránt.

Gábornak már az óvodában, majd később az iskolában is szabályos “gyerekkoszorúja” volt, úgy emlékszik, mindig képes volt cselekedeteivel „visszhangot kelteni” a társakban. Később olyan eszközök és tudás birtokába jutott, amit a régi táltosok is gyakran használtak.

Egyfajta oknyomozást végzek, bepillantok az “odaát” dolgaira, hiszen minden jelenség mögött, amit ezen valóságunkban érzékelünk és tapasztalunk, szellemi entitások állnak. A dolgok sohasem történnek „csak úgy”, ezt annak ellenére mondom, hogy sokan a mai, ateista világban így gondolják

– fogalmazott a szellemi vezető.

Mágia és misztérium

Szemző Gábor vezetésével a misztériumok iránt fogékonyak elvonulásokon vehetnek részt. A rendezvény résztvevői egy hétvégére egy erdőbe vagy más csendes, természetközeli helyre vonulnak, ahol néhány napig belekóstolnak a mágia világába.

Minden dolgot, ami a felszínre kerül, egy egyszerű visszaellenőrzési módszerrel (szellemi úton) hitelesítünk. Ebben a világban nincs rosszabb a tévelygésnél. A mágia szó hallatán az emberek általában összerezzennek, mert az egyház félelem-pecsétet nyomott rá az évszázadok folyamán.  Holott a Magyar – azaz a Maghar – ősi képalkotó, beavató nyelvű nép egy Mágus törzsből született a Szkíták idejében, mint Turul nemzetség

– sorolta a tudnivalókat a táltos.

Gábor ezeket a dolgokat megismerteti az emberekkel, azt szeretné, hogy aki „az útjába kerül”, az képes legyen felismerni a képességeit. Azt vallja, hogy a Jóisten senkit sem vetett magként hiába erre a földre, mindenkinek feladata és rendeltetése van az Őstevő által.

Az elvonulások alkalmával rengeteg “átlobbantó beavatásélményt” is megélhetnek a résztvevők. Istenidéző mágikus szertartásaikon együtt, távolról megoldják a világban felmerülő bajokat. Úgy tudják, hogy a világmindenségben minden rezgés és frekvencia – a gondolattól a szavakig.

Ennek tudatában kört állunk a közösség tagjaival, és irányítjuk a figyelmünket egy bizonyos célra. Táltosdobok segítségével felerősítjük az érzelmi töltéseinket, ez a mágikus szertartásban az „üzemanyag” a kívánt hatás elérésére. Az elvonulásokra az ateisták kivételével bárki jelentkezhet. Az a tapasztalatom, hogy az ilyen embereknek képtelenség elmagyarázni a szellemvilág mibenlétét.

 

Táltosdobok bűvkörében

A Nap Párduca Dobkör oldalnak a Facebookon több ezer tagja van. Szemző Gábor célja, hogy a magyar misztérium magvak feltárásával tisztább képet nyújtson az égi eredetű lényegünkről és rendeltetésünkről. A Magyarság útja, Nimród király, szír, arab és türk geszták történetei gerincét adják a szellemiségnek.

Minden népnek van egy üdvtörténete ami által az adott nép szellemiségében és kulturális örökségében újra megerősödhet. Ha van szakralitásunk, akkor értékes örökségünk birtokában ismét megerősödhetünk. Hála Istennek, már sokan belekapcsolódtak ebbe az örökség felébresztő folyamatba, a lényeg, hogy az emberek újra szívük küldetésének érezzék a hazájuk értékeit

– vázolta a férfi.

Visszatérés a Fényességbe

Gábor úgy gondolja, mindenkinek meg kell keresni a szellemcsaládfáját, egy fa lombkoronája ugyanis akkor válhat terebélyessé, ha elegendő tápanyagot kap lentről. Úgy fogalmazott, hogy nem „biorobotok” vagyunk, hanem egy tágabb univerzum érző lényei, akiknek a félelem meghaladása a valódi céljuk.

A táltos segít értelmezni és kibontani a problémák magjait az emberek életében. Ezek a gondok mindig szellemi eredetűek. A szellemeknek több fajtája létezik, általában a köztes lét szellemei (Bardó) azok, akik a bajok sorozatát okozzák mint “kujtorgó” szellemek. A férfi szerint fénykapukat kell nyitni a számukra, felsorolni a jó tulajdonságaikat, hogy békére lelve visszatérhessenek a nagy EGYetlenbe, a valódi, fényes otthonukba.

Minden lélek az együttérzés magas fokú kifejlesztéséért érkezett a földre, szenvedések (gyémánt csiszoló aranyköpülés) során végül együtt-érző, igaz és nagy szellemmé válik, majd megszabadul. Mi mind a tisztánlátás, igazság lényeglátás elmélyítése miatt vagyunk itt. A szív és a tobozmirigy (harmadik szem) útján megkülönböztető bölcsességre tehetünk szert, és “aranyat termelve” mint a méhek a méznél, felvihetjük az Atyának minőségi élettapasztalatainkat a mennyei kincstárba

– összegezte a táltos.

Fotók: Szemző Gábor

Kapcsolódó
Őskori házakat épít a regölyi fegyverkovács
Regöly melletti birtokán veremházat épít a fegyverkovács.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik