Életmód

Óriáskoronát fontak fűzfavesszőből a gödi gyerekek

Facebook / Búzaszem Iskola
Facebook / Búzaszem Iskola
Életmentő közösségben ősi hagyományokat őriznek a gödi iskolában.

A Gödön működő Búzaszem Iskola diákjainak élete az évkör rendje szerint alakul. Az iskola helyi közössége példamutatóan élteti a keresztény hit és a magyar néphagyomány értékes kincseit.

Facebook / Búzaszem Iskola

Megélik az évkör ünnepeit

Szeptemberi szüreti napunk van, amikor a szőlőhöz és szürethez kapcsolódóan tevékenykedünk a gyerekekkel, októberben búzás kalendáriumi nap, amikor búzát vetünk, őrlünk, sütünk velük, s novemberben Szent Márton napjához kapcsolódóan szentes kalendáriumi napot tartunk. Ezen a napon nemcsak Mártonnal, de a magyar szentekkel és a Szent Koronával foglalkozunk. Utóbbi adta az ötletet a fűzkorona építéséhez

– mesélte a Sokszínű Vidéknek Horváth Szilárd, az iskola alapítója, aki évtizedek óta televíziós műsorvezetőként tevékenykedik

Búzaszem Iskola

Életteli közösséget teremtettek

2003 őszén vetődött fel először komolyan az iskolaalapítás ötlete, Horváth Szilárd állította a gondolat mellé először Nagyné Bernolák Dórát, majd együtt keresték meg Ország Tibor gödi plébánost. Hármuk gondolatai majd tettei nyomán indult útjára az egyházi iskola.

2004. szeptember elsején nyitotta meg kapuit az intézmény, mint a Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola Gödi Tagintézménye. A Magyarországon páratlan iskolát a magyar néphagyományra és a családi összefogásra építették. A keresztény magyar néphagyományt nevelési erőként használják az oktató-nevelő munka során.

Búzaszem Iskola

A gödi Búzaszem egy közösség gondoskodó karjaiban működik. Az iskola munkatársai fontosnak tartják, hogy az intézmény falai közé járó családok összefogjanak, egymásra találjanak, így erősítsék egymást. A csatlakozó családokkal szorosan együttműködnek, a fókuszban a közösség fejlesztése áll. Beszédes példája az összefogásnak az, ahogy felépítették és működtetik a családközpontú iskolát.

Gyerekek fonták a koronát

A közelmúltban a vesszőfonás meseszép technikájával ismerkedtek meg testközelből a gödi tanulók.

Szerencsére sok olyan ember van körülöttünk, akik az életmegtartó néphagyománnyal foglalkoznak. Csiki Lóránt és a felesége, Sári Adél, vagyis a Csíki család Kézműves Műhelye volt segítségünkre a vesszőfonásban. Ők irányítottak, de a felsős fiúk építettek és fontak

-vázolta a televíziós műsorvezető

Galéria

A vesszőfonás nagyon ősi technika, őseink évszázadokon át fűzfavesszővel erősítették meg a parasztházak falszerkezetét. A kerítéseket is hasonló módon, fonatokkal és sártapasztással készítették. Oldalunkon korábban már bemutattuk az apátfalvi Vígh Antal csodálatos munkáit, az idős mester keze alól kasok és kosarak, adventi koszorúk és üvegborítások kerülnek ki, az ezekhez hasonló tárgyak régen mindennapos kellékek voltak, ezeket használták egykor a háziasszonyok.

A Búzaszem iskolások Szent Koronája hajlékony fűzfavesszőből készült. A szemet gyönyörködtető plasztika megépítése nem volt egyszerű feladat. A monumentális szerkezet sok vesszőt elnyelt, a szükséges alapanyagot Lóri bácsiék hozták, akik a vesszőket kis birtokukon maguk termelik.

Facebook / Csiki család Kézműves Műhelye

Dislexia ellen csipkeverés

A kalendáriumi napokon nagyon fontos számunkra, hogy a gyerekek tevékenykedjenek, az élmény-tapasztalat-azonosulás hármasságában szerezzék meg a tudást, ahogy azt a Pécsi Rita képviselte organikus pedagógia gondolja. Mindig készül nálunk valami

– fogalmazott Horváth Szilárd

Minden bejövő első osztály szülői közössége a gyerekekkel együtt nemezel magának falvédőt. Ebben Markó Juci kézműves mester van segítségükre. Pár éve egy teljes jurtát szerkesztettek ugyancsak a Csiki család, valamint Bese Botond és Horti Zoltán segítségével, de vannak gyönyörű fafaragások is a suliban. A gyerekek kézműves órán csipkét vernek Balla Gyöngyi viseletkészítővel és a pedagógusok segítségével.

Búzaszem Iskola

Ezeket nemcsak a szépség miatt tesszük, hanem tudjuk, hogy a kézművesség segít a lelki egyensúly megtartásában, a csipkeverés pedig kifejezetten hasznos a diszlexia, diszgráfia leküzdésében.

A teljességben élnek

Az iskola életét az évkör szerint építettük fel, vagyis a néphagyomány rítusaival is nevelünk. Karácsony előtt például a családokat járják végig a kotyoló, kántáló, lucázó, betlehemező, regölő gyerekcsapatok. De szép rítusa van a pünkösdi királyválasztásnak vagy az András napi bálnak is.

Búzaszem Iskola

Az alapító szerint ezek az ősi rítusok beleégnek a gyermekek lelkébe. A fiatalok óráinak harmada művészeti óra, minden gyermek zenél, nagy részük népi hangszereken. Minden diák néptáncol, és vannak gyimesi, moldvai, bakonyi, dél-alföldi muzsikát játszó kis zenekaraik is.

A néphagyomány a személyiségfejlesztésben segít: a gyerekek a nyolc év végén derűs, közösségi emberként, magas érzelmi és értelmi intelligenciával mennek ki tőlünk. Az élet kovászai lesznek

– hangsúlyozta az intézményvezető

Kapcsolódó
8 hasznos ismeret, amit tanítani kellene az iskolában
Mert a valódi tudás hasznosítható az életben minden nap.
Olvasói sztorik