Gyerekként egy zsebkendőnyi kertecskét műveltek a szülei, melynek gondozásába Molnár-Keresztényi Brigittát és testvérét is bevonták. Részt vettek a palántázásban, egyelésben, gazolásban, locsolásban és persze a szedésben is. Sárgarépát, borsót, újhagymát, paprika és paradicsom palántát ültettek.
Gyerekfejjel kert? Finoman szólva, Brigi nem rajongott érte. Locsolás? Óvatos közlekedés? Miért nem lehet csak úgy berohanni a sorba? Miért kell finoman a paradicsomhoz nyúlni?
Őszintén bevallom, gyerekként egyáltalán nem láttam a szépségét az egész tevékenységnek, csak a macerát és munkát vele. Hiszen mennyivel egyszerűbb a hűtőből kivenni a boltban megvett paprikát, mint evés előtt még lemenni a kertbe, és leszedni ugyanazt. Nem éreztem a különbséget a zamatos, friss, illatos-ízes házi termés és a bolti zöldség között. Mert nem értem rá odafigyelni erre, el voltam foglalva gyermeki mohóságommal és hedonizmusommal
– mesélte Brigi, aki miután elkerült otthonról, sokáig nem is járt kert közelében. Lehetőség sem volt, de hiányérzet sem.
Kényelmes volt a szupermarketben megvenni egy helyen mindent, nem törődtem azzal, hogy honnan származik, min ment át, mire az asztalomra, tányéromra került. Egészen addig, míg magam is édesanya nem lettem. Akkor nagyot fordult velem a világ, és eszembe jutottak az otthon tanultak.
Első lépésként Brigi elkezdett tudatosan odafigyelni, mit eszik a család, aztán a hozzávalókat piacon kezdte vásárolni, vagy a környezetében kereste azokat a lehetőségeket, ahol házi, termelői termékekhez juthatott.
Egy idő után pedig azt vette észre, hiányzik neki a veteményes.
Én magam abszolút növénytermesztési antitalentumnak tartottam magam, ezért nagyon sokáig nem is próbálkoztam növények életben tartásával. Aztán szembe jött velem egy mikrozöldekkel foglalkozó anyuka tevékenysége. Nagyon megtetszett az egész, hogy kert nélkül, növénytermesztési tudás nélkül, és legfőképpen, hogy vegyszerek nélkül ad megoldást télen-nyáron a friss, finom és bármikor elérhető egészséges zöldségek nevelésére. Mindezt akár az ablakpárkányon is, tehát még csak nagy helyre sincs hozzá szükség. Az első próbálkozást nagy félelmekkel és kissé szkeptikusan tettem, de gyorsan kiderült, hogy mennyire egyszerű és nagyszerű is ez az egész. A gyerekeket is bevontam a kísérletbe, és legnagyobb örömömre őket is azonnal magával ragadta. Élvezettel válogatták a magokat, szórták a földbe vagy éppen a kókuszrostra a kiválasztottakat, és kíváncsian nyitogatták reggel és este az ültetőtálcák tetejét a napi locsoláshoz, hogy lássák, mennyit fejlődtek a mikrozöldek napról napra, óráról órára.
Brigi ha már belevágott, alaposan utána is olvasott a témának. Megtanulta, hogy mikrozöldeket valamilyen táptalajra (vagy a nagyobb szemű magok esetében, mint a zöldborsó is, táptalajba) kell elszórni, míg például a csíráztatásnál a csírák nedves, párás, meleg helyen szaporodnak, termőtalaj nélkül.
A mikrozöldek esetében a fiatal növényi hajtásoknak a szárát és leveleit is elfogyasztjuk (akár eredeti formájában, frissen vágva szendvicsfeltétként, akár feldogozva például turmixban, salátában vagy akár levesben). Éppen ezért körülbelül 2 hét kell ahhoz, hogy a magok elültetésétől az első szüretelésig eljussunk, szemben a csírák pár napos növekedési idejével. Cserébe viszont a mikrozöldségek íze sokkal intenzívebben adja vissza a kifejlett növényre jellemző ízeket, sokkal felismerhetőbb
– mondta el Brigi.
Maga az életbentartás nem bonyolult: elszórjuk a magokat, lefedjük (úgy, hogy a levegő áramlása biztosítva legyen), hogy sötétben tudjon növekedni (mi erre az időszakra a szekrény tetejére tettük őket, és csak éjszakára vettük le a fedőtálcát róluk, hogy tudjanak szellőzni, és elkerüljük a penészedést). Naponta kétszer finoman permetezve meglocsoljuk őket, és pár nap alatt már látványos a változásuk. Ekkor levehető a fedél, mehetnek az ablakpárkányra, hogy szépen fejlődjenek tovább. Innentől már a tálca aljába öntözzük a vizet, hogy alulról tudja felszívni a szükséges folyadékot magának. Kb. 2 hét, mire fogyaszthatóvá válik. Ekkor egy ollóval levágjuk a kívánt mennyiséget, a többi pedig tálcástól mehet vissza az ablakba. Ennyire egyszerű az egész.
Brigi kislánya, Zsófi, nagy lelkesedéssel várta, hogy az első mikrozöldeket megkóstolhassa a szendvicsére szórva, és szokásává vált az is, hogy az iskolába vitt magával frissen vágott zöldborsó mikrozöldet tízóraira. Így az osztálytársai körében is elhintette a tudás magját, mert bizony sokan voltak kíváncsiak, és lelkesen kóstolgatták is a friss zöldségeket.
A mikrozöldek nevelgetése aztán kedvet hozott ahhoz is, hogy a család kertészkedni kezdjen. Brigi vezetésével márciusban a gyerekek maguk ültették el a magokat, a dughagymát, betakarták és megöntözték őket. Brigi a honlapján meg is örökítette a gyerekek lelkesedését, ami szerencsére nem egyszeri alkalom volt. Májusra szépen kikelt a legtöbb mag. A saláta is jól fejlődött, az újhagymából pedig az egész család jót falatozott. Volt még a kertben cukkini, zeller, málna és eper, na meg kukorica.
A gyerekekkel együtt nagy kaland a veteményes kialakítása, gondozása mindannyiunknak. Együtt megyünk ki a kertbe minden nap, együtt izgulunk és együtt örülünk is a napról napra bekövetkező látványos változásoknak. Júniusban, mikor a finom levest a saját nevelgetésű borsóból főztem, a gyerekek öröme leírhatatlan volt. De a munkát is élvezik, a kedvencük például a kukorica egyelése volt
– mondta el Brigi.
Mikor együtt megyünk ki a kertbe, és elnézem a gyerekeimet, ahogy örömmel tesznek-vesznek a levegőn, a növények közt, akkor azt érzem, igen, ezt most jól csináltam. Megfertőztem őket azzal a gondolkodásmóddal, azzal a szeretettel, amivel annak idején engem is az én szüleim. Akiknek soha nem mondtam, hogy mennyire hálás vagyok nekik mindezért. Pedig tudniuk kell nekik is, hogy termékeny talajba hullott az a mag, amit ők vetettek el harminc évvel ezelőtt. És csak bízni tudok abban, hogy az általam szórt mag is kihajt, és az én gyerekeimnek is természetes lesz mindez. És hogy egyszer ők is továbbadják majd. Mert ennek van értelme.
Kiemelt kép: Molnár-Keresztényi Brigitta