Virágzó vidékünk

Óvni kell a lopakodás nagymesterét

Csonka Péter/Wikipedia.com
Csonka Péter/Wikipedia.com
Konferenciát tartottak a Vadmacska Fajmegőrzési Program eredményeiről.

Másfél éve működik a Pilisben, a Budai- és a Visegrádi-hegységben a Vadmacska Fajmegőrzési Program. A Budakeszi Vadaspark, a Pilisi Parkerdő és a Duna-Ipoly Nemzeti Park együttműködésében megvalósuló program célja a főváros környéki vadmacskaállomány feltérképezése, hosszú távon pedig a fajmegőrzés. A populációt azonban számos veszély fenyegeti – ezekről, illetve a program eredményeiről tartottak december 8-án konferenciát a Budakeszi Vadasparkban.

A Budapest környéki populációt ugyanis komoly veszélyek fenyegetik. Ezek közül a legjelentősebb a hibridizáció, azaz a házimacska-állomány keveredése a vadmacskákkal. Ez a veszély különösen jellemző a főváros környéki területekre, a Budai- és Visegrádi-hegységre, ahol az erdők mozaikszerűen váltakoznak lakott vagy emberek által intenzíven használt – például mezőgazdasági vagy turisztikai – területekkel.

A három szervezet által 2021-ben indított Vadmacska Fajmegőrzési Program célja az 1974 óta védett, 2012-óta fokozottan védett faj kutatása, fennmaradása és védelme

– áll a közleményben.

A „tisztavérű” vadmacska védelme, genetikai tisztaságának feltérképezése, rejtőzködő életmódjának tanulmányozása az erdei ökoszisztéma szabályozása és a biodiverzitás megőrzése érdekében is fontos. Az őshonos ragadozófajok – mint például a vadmacska – fenntartják az élőhelyeken kialakult ökológiai egyensúlyt, és eltűnésük vagy populációjuk jelentős csökkenése komoly károkhoz vezethet.

wikipedia.com

A program keretében a szakemberek kihelyezett vadkamerák segítségével vizsgálják a vadmacskák előfordulását, a populációkat és a megfigyelhető hibridizációt.

A Budai- és Visegrádi-hegységben például a vadmacskaállomány keveset kutatott és nagyon zavart, hiszen az ember errefelé mindenhol jelen van. Tizenegy vadkamerával célzottan figyelik a populációt, de az adatok egyelőre elég elszórtak. Annyi biztos, hogy a vadmacskák nagyon kedvelik a faanyagtermelést nem szolgáló, holtfában gazdag, változatos és háborítatlan erdei élőhelyeket. Ugyanakkor sajátos problémát okoz, hogy a csalizott megfigyelőhelyek sok más faj számára is nagyon izgalmasak, különösen a nyestek és nyusztok, valamint – túrással – a vaddisznók zavarják az adatgyűjtést.

A hazánk egyik leginkább veszélyeztetett őshonos állatfajának védelmére irányuló Vadmacska Fajmegőrzési Program munkatársai előtt még rengeteg tennivaló áll, de máris komoly eredményeket tudnak felmutatni. Ezeket vette számba a nagy sikerű konferencia.

Kapcsolódó
Futást szerveznek a vadmacskák megmentéséért
Az ország legveszélyeztetettebb állatfajáért mozdulhatunk meg - szó szerint.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik