Életmód

70 órán át dolgozott a bikaszobron a láncfűrészes fafaragó

Varga Norbert/Facebook
Varga Norbert/Facebook

Fatörzsmaradványokból készített köztéri szobrokat Varga Norbert láncfűrészes fafaragó Görgetegen.

Korábban a Sokszínű vidék megírta, hogy idén Szászországban sámánóriásával nyert különdíjat a pázmándi mester, most pedig a Sonline arról számolt be, hogy a Somogy megyei Görgetegen kivágásra ítélt fából formázott szarvasbikát, valamint egy életnagyságú sétáló vadászembert a fafaragó.

A látványos szobrokat olyan kőrisfákból készítette, melyeket az önkormányzat ki szeretett volna vágatni, mert a nagyobb viharokban ágak töredeztek le róluk, ezért már balesetveszélyessé váltak.

Varga Norbert a lapnak arról beszélt, nem kimondottan „lábon álló” törzseket szokott megfaragni, inkább már kivágott fákat formáz meg. Ezért is számít különlegesnek a görgetegi munkája.

Somogy megye az erdőgazdálkodás fellegvára, ezért is gondoltam arra, hogy egy vadászt és egy bikát faragok a törzsekből. A szarvast nagyjából 70 óra alatt készítettem el. A munka mintegy 90 százaléka kizárólag láncfűrésszel készült, vésőt egyáltalán nem használtam. Az apróbb és finomabb részeken kisebb csiszológéppel dolgoztam. Az alkotásaimhoz huszonkettő fűrészt tudok használni, ehhez azonban csak ötöt kellett kézbe fognom

– mondta a láncfűrészes fafaragó.

A hatalmas szarvasbika semmiben nem tér el egy valódi állattól. Ahhoz azonban, hogy élethű legyen az alkotás, Varga Norbert hagyományos disznóperzselővel égette meg a kifaragott fát.

A Fejér megyei alkotó több láncfűrészes faragó világbajnokságon is részt vett már. Ezüstöt, bronzot és különdíjat is szerzett, az arany viszont még hiányzik a gyűjteményéből. Magyarországon mintegy 50 köztéri alkotása van, külföldön nagyjából húsz.

Kapcsolódó
Bútorokba álmodja az erdő titokzatos életét a székelyföldi fafaragó
A székelyföldi fafaragó mester remekei Amerikába is eljutottak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik