Virágzó vidékünk

Zalakaros az ország legkedveltebb borvidéki települése

pixabay
pixabay
Szinte nem múlik el év, amikor ne kapna valamilyen elismerést a város.

Zalakaros bővelkedik a turisztikai elismerésekben, évek óta a legjobbak között szerepel.

2016-ban például az év ökoturisztikai létesítménye kategóriában az Égerösvény – Termáltó és Ökopart tanösvény második lett. 2019-ben a Szallas.hu „Az év turisztikai attrakciója” szavazásán a 3. helyen végzett a Zalakarosi Fürdő – mely többször kapta meg a családbarát fürdőhely elismerést -, ugyanabban az évben a Nemzetközi Fürdőszövetség EuropeSpa Med öt csillagos minősítését is átvehette.

2022-ben a 10. születésnapját ünneplő Év szállása és turizmus kiválóságai gálán Zalakaros az Év Turisztikai Települése versenyen 3. helyezett lett, 2023 januárjában pedig következett az újabb elismerés.

A napokban a fővárosban megrendezett 5. BorÉRT konferencián Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere vehette át a Magyarország “Legkedveltebb Borvidéki Települése” díjat.

A koccintás versenyen a kezdetek óta szerepel a város. Ennek lényege, hogy minél többen koccintsanak egy helyen és egy időben a borvidéki települések borászaival. A „Legkedveltebb Borvidéki Település” címet azok a települések nyerhetik el, ahol — a lélekszámot is figyelembe véve — a legtöbb borász és borkedvelő koccint egy adott időpontban.

Zalakaroson a verseny kiírásának megfelelően 2022-ben ezt tették, kiérdemelve a település legújabb elismerését.

Kapcsolódó
Tengervizes medencében is fürödhetünk Zalakaroson
A teljes rekonstrukció megtartotta az épületrész egyedi atmoszféráját, formavilágát és stílusjegyeit.
Olvasói sztorik